Hargita hegység
szombat, 2024. december 21., 13:36:04

Rajzversenyből tábor a Hatos Villában

(0 Szavazat)74 megjelenítés

A Hargita Hegység Közösségi Fejlesztési Társulás – melynek létrehozója és többségi fenntartója Hargita Megye Tanácsa - Kedvenc táborhelyem a Hatos Villa címmel rajzpályázatot hirdetett Hargita megyei általános iskolák V–VIII. osztályos tanulóinak. A pályázat célja, hogy ez a korosztály is felfedezze és megszeresse a Homoródfürdőn található Hatos Villa táborhelyet, valamint újraélesszék a hajdani homoródfürdői diáktábort, ezáltal is népszerűsítve Hargita megye turizmusát. 

Festői környezetben, Homoródfürdőn várja vendégeit az újranyílt Hatos Villa. A környéken bővizű borvízforrások, hideg-meleg vizes szénsavas fürdők, lovaglási lehetőség fogadta az oda látogató gyerekeket. Kikapcsolódásra kiválóan alkalmas környezet évszaktól függetlenül. A villa 44 férőhelyes, fürdőszobával és kis felszerelt konyhával.

A pályázatra minden osztály egy közös, A2-es méretű rajzot kellett készítsen, tehát az osztály minden tanulója részt kellett vegyen a munkafolyamatban.

Csíkszeredától Etédig több osztály is beküldte munkáját, negyven pályamunka közül választotta ki a zsűri a csíkkarcfalvi Mártonffy György Általános Iskola VI. osztályának rajzát, vezetőtanáruk András Eszter. A témának megfelelően, a munka (rajz) – amely bármilyen tehnikával készíthető volt, a Hatos Villát vagy a környékét, illetve a táborban zajló tevékenységeket kellett ábrázolja.

A nyertes osztály egy négynapos táborozást nyert a homoródfürdői Hatos Villában, teljes ellátással, a Hargita Hegység Közösségi Fejlesztési Társulás részéről.

Színes programok és teljes ellátás várta a táborba érkező gyerekeket a múlt héten, valamint az őket kísérőket, Kelemen Erzsébetet, az iskola aligazgatónőjét, Bíró Katalin osztályfőnököt.

Az első napon megérkeztek, elfoglalták a szobáikat, majd sétáltak a Borvizek útján, az Ilona-völgyében ismerkedtek a helység értékeivel. A kutak környékéről gyűjtöttek különböző növényeket, amelyet kollázs formájában kihelyeznek az osztályukban.

Tizenkét borvízkutat látogattak meg, a Vészfarki, a Csorgó, a Lobogó, a Névtelen, a Mária borvizeket, a Hidegfürdőt, a Klotild, a Betongyűrűs, az Ilona borvizeket, a Kálmán forrást, a Fenyves és a Tódor Sándor borvizet.

Ebéd után jöhetett egy jó kis csapatjáték, történelmi ismertetővel egybekötve. Két csapat volt, a rómaiak és helybéliek csapata, végül a helybéliek nyertek. A játék végén a gyerekek egy kis tánccal lepték meg oktatóikat. Csíkkarcfalván néptáncoktatásra járnak, és szerették volna bemutatni tudásukat.

Második nap reggeli után fejtörő, lufiborotválás, memóriajáték következtek, majd vígan fürdőzhettek a patakban. Ezután jöhetett az ebéd, majd séta a lovardáig, ahol mindenki kipróbálhatta a lovaglást. Sok gyerek most ült először lovon, így nagy élményt nyújtott számukra ez a lehetőség. A táborhelyre való visszatérés közben rőzsét gyűjtöttek az esti tábortűzhöz.

Harmadik nap a reggeli végeztével előkészítették az alapanyagokat a bográcshoz, és közösen ebédet főztek. A finom ebéd után a gyerekek nagy örömére strandolás volt a program. Vacsora után pedig buli volt, hisz másnap már indulni kellett haza.

A táborbontás után, élményekkel tele indult haza az osztály. A táborban zajló programok és közös tevékenységek nagyon jól összekovácsolták a csapatot, egyöntetűen kijelentették, hogy vissza akarnak térni a villába családjaikkal együtt, hogy ők is részesüljenek a festői környezet látványából, valamint a villa által nyújtott kényelemből. Ugyanakkor az osztályközösség is vissza akarnak menni táborozni, hisz még sok közös élmény vár rájuk a Hatos Villánál.

Csíkszereda, 2018. augusztus 22.