A polgármesteri hivatalok kevés munkatárssal dolgoznak a közalkalmazotti létszám korlátozása miatt, tehát nem tudnak annyi szakembert foglalkoztatni, hogy mindegyik szakterületre jusson belőlük, és ez igaz a megyei tanácsokra is – hívta fel a figyelmet Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a prefektusi kollégium március 21-i, hétfői ülésén, és a panaszkodó igazgatók megértését kérte. A megyeelnök abban a vitában emelte fel szavát a polgármesterek védelmében, amely a Hargita megyei kormányzati intézmények és polgármesteri hivatalok közti viszonyról alakult ki. A környezetvédelmi ügynökség felügyelője és a kataszteri hivatal igazgatója azt sérelmezte, hogy szerintük nem működnek együtt velük a polgármesterek, nehezen állnak szóba, vagy nem válaszolnak, nem foglalkoznak az általuk összeállított dossziékkal.