HMT Gyakornoki programja
szombat, 2024. április 20., 12:58:14

Ösztöndíj végzős hallgatóknak

(0 Szavazat)116 megjelenítés

Tizenhét Hargita megyei, a 2013–2014-es tanévben bejegyzett utolsó éves egyetemi hallgató részesül a Hargita Megyéért Egyesület ösztöndíjában. A tavalyi év végén meghirdetett támogatási program révén május 30-ával bezárólag három részletben kapják meg a hallgatók az ösztöndíjat. 

A Hargita megyei egyetemisták tanulmányaik végzésére, kutatásaikra igényelhették a támogatást, a program célja, hogy minél több hallgatót ösztönözzön jó teljesítménye növelésére és szaktudása fejlesztésére. Ez a negyedik kiírása az egyesületnek, amely révén támogatja az ifjúságot tanulmányai végzésében, és arra bátorítja, hogy a diploma megszerzése után itthon helyezkedjen el. Az idén beérkezett pályázatok mindenike értékes munkát vázol, amely a térségben is hasznosítható. A kutatások többek között a munkahelyteremtés, a helyi, hagyományos termékek értékesítése, turizmus, alternatív energiaforrások felhasználásának lehetőségeit, az oktatás, az egészségügy témakörét vizsgálják Hargita megyei tekintetben.       
A Hargita Megyéért Egyesület, melynek alapító tagja Hargita Megye Tanácsa, 2002 óta működik, célja a megyében élők életminőségének javítására irányuló programok szervezése, projektek lebonyolítása. A pályázati lehetőségeket kihasználva minél több forrást kíván biztosítani programjainak, együttműködve Hargita Megye Tanácsával, valamint különböző civilszervezetekkel.
– A fenntartható gazdasági fejlődés kihívásai és annak felismerése, hogy a fiatalság támogatása, oktatásban való részvételének növelése prioritás a régió fejlődése szempontjából, hívta életre az egyetemistáknak szóló támogatási programot. Reméljük, kezdeményezésünk eléri célját, és elősegíti a hallgatók tanulmányi és közösségi eredményeinek növekedését, ezáltal pedig a közösség, a megye fejlődését – nyilatkozta az ösztöndíj kapcsán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Hargita Megye Tanácsa tavaly gyakornoki programot indított, amely lehetőséget biztosít friss diplomásoknak és egyetemi hallgatóknak – kivéve az I. és II. éveseket –, hogy megismerjék a hivatal, illetve alintézményeinek működését. Erre folyamatosan várják az érdeklődőket, az önkéntes munkára a kutatás ideje alatt is lehet jelentkezni.


Csíkszereda, 2014. február 27.