Úzvölgye
péntek, 2024. április 19., 10:36:06

Hatalmas lépés az úzvölgyi temető ügyének megoldásában

A bákói prefektus megtámadta a dormánfalvi tanács törvénytelen határozatait

(0 Szavazat)30 megjelenítés

Hatalmas előrelépésnek számít az úzvölgyi temető körül kialakult vitában, hogy a Bákó megyei prefektus, Valentin Ivancea két keresetet indított a közigazgatási bíróságon. Ezekben a perekben megtámadta a dormánfalvi tanács által kibocsátott 68/2019-es építkezési engedélyt, illetve a 29/2019-es és a 48/2019-es helyi tanácsi határozatot, amelyekkel Dormánfalva az úzvölgyi temetőt a település közvagyonba helyezte át.

Ha a közigazgatási bíróság megállapítja, hogy a szóban forgó dormánfalvi határozatok nem törvényesek, akkor semmisnek nyilvánítja őket, így minden olyan intézkedés, amelyet ezen határozatok alapján foganatosítanak, semmissé válik. Ha e perekben a Hargita megyeiek számára kedvező jogerős döntés születik, a jogaiban sértett fél – ebben az esetben Csíkszentmárton – kérheti az úzvölgyi katonai temető eredeti állapotának visszaállítását, azaz a törvénytelen építmények lebontását, valamint a temető dormánfalvi telekkönyvezéséről szóló bejegyzés törlését a kataszteri hivatalnál.

„Óriási lépésnek tekinthető a bákói prefektus által benyújtott két kereset, mert olyan pozitív hozzáállásról árulkodik, ami nem volt jellemző jogelődjére, Maricica Luminița Coșa prefektusra, mindannak ellenére, hogy Csíkszentmárton és Hargita Megye Tanácsa több beadványban is kérte a közbelépést. Mi továbbra is azt mondjuk, amit eddig: be kell tartani a törvényeket, amelyek egyértelműen kimondják, hogy Úzvölgye Csíkszentmártonhoz tartozik, a dormánfalvi határozatok törvénytelenek, ennélfogva az úzvölgyi temetőben végzett építkezési munkálatok is illegálisak. Bízunk a bíróság döntésében, amely végre rendezi a román–magyar együttélés tekintetében kimondhatatlanul kártékony helyzetet, amely a temető körül kialakult” – szögezte le Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

A bákói prefektus keresetének indoklásai ki fognak egészülni a csíkszentmártoniak keresetébe foglalt érvekkel. Csíkszentmárton ugyanakkor kérni fogja a hasonló tárgyú jogviták összekapcsolását annak érdekében, hogy ezeket egyben tárgyalják, és elkerüljék két ellentmondásos döntés lehetőségét.

Mint ismeretes, Csíkszentmárton keresetet nyújtott be a Bákó Megyei Törvényszéken a dormánfalvi tanács által elfogadott építkezési engedély ellen (1631/110/2019-es számú), illetve a tanácshatározataik semmisségére vonatkozóan is (1553/110/2019-es számú dosszié). Hargita Megye Tanácsa szeptember 11-én ismételten kérte a Bákó megyei kormányhivataltól, ezúttal a frissen kinevezett bákói prefektustól, a dormánfalvi határozatok megtámadását.

Az úzvölgyi katonai temető ügyéről részletesebb információ található a http://uz.hargitamegye.ro honlapon.

Csíkszereda, 2019. október 26.