Villámhárító védőpajzsok építését támogatja Hargita Megye Tanácsa

A korábban ismertetett lehetőség határidejére emlékeztet Borboly Csaba tanácselnök 

(0 Szavazat)31 megjelenítés

Villámhárító rendszerek kiépítését támogatná költségvetéséből Hargita Megye Tanácsa a megyében gyakori tűzesetek számának csökkentése érdekében.
A villámhárító pajzsok kialakítása egy-egy településnek nemcsak bizonyos pontjait, hanem a település egészét védené a villámok okozta tűzesetektől – fogalmazott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, miután több megyei önkéntes tűzoltó csapattal egyeztetett a témában.

A megyei önkormányzat elnöke egy hatékony villámhárító rendszer kiépítésére tett javaslatot. Mint fogalmazott, a megyei tanács kész elkülöníteni egy bizonyos összeget erre a célra az idei és a jövő évi költségvetéséből egyaránt, amennyiben kezdeményezésükhöz egy-egy község és egy-egy közbirtokosság is csatlakozna.

Egy villámhárító rendszer kiépítésének már idén nekilátnának, amennyiben lesz jelentkező a polgármesteri hivatalok, illetve közbirtokosságok részéről. Az elképzelés szerint a megyei tanács a teljes rendszer kiépítési költségének nagyobb részét állná, az összeg fennmaradó részét a pályázó település önkormányzatának, illetve a helyi közbirtokosságnak kellene kifizetnie.

– Jelentős mértékben növelhetjük egy ilyen pajzs felszerelésével a települések védelmi rendszerét azokon a vidékeken, ahol gyakoriak a villámcsapások, megelőzve a tragédiákat. Tűzoltóinknak is ritkábban kellene beavatkozniuk. Ehhez keresünk partnereket az önkormányzatok és közbirtokosságok részéről – szögezte le Borboly Csaba. Az igénylések benyújtásának határideje szeptember 30., hétfő éjfél.

Csíkszereda, 2019. szeptember 28.


[ Önkéntes tűzoltók ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774