Vállalkozásra bátorították a fiatalokat

Fórumon osztották meg tapasztalataikat Csíkszeredában

(0 Szavazat)93 megjelenítés

Merj vállalkozni! címmel szervezett fórumot csütörtökön a csíkszeredai Szent Imre Ifjúsági Központban a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság a Csíki Vállalkozók Egyesületével és Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségével közösen. A rendezvényen fiatal vállalkozók ismertették saját vállalkozásaikat, beszéltek az elindulás nehézségeiről, lehetőségekről, illetve aktuális helyzetükről. Ugyanakkor ismertették a fiatalokkal a jelenlegi vállalkozásindítási, fejlesztési, finanszírozási lehetőségeket is. A szervezők sikeresnek értékelték a fórumot, amely hozzájárulhat a vállalkozó kedv megnövekedéséhez a fiatalok körében.

Elsőként Csíki András, a sport- és ifjúsági igazgatóság vezetője köszöntötte a több mint száz érdeklődőt a zsúfolásig telt díszteremben, amely ezúttal kicsinek bizonyult. Jelen volt Kis Miklós Zsolt, Magyarország kormányának agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára, Korodi Attila parlamenti képviselő és Tánczos Barna szenátor is.

A köszöntőbeszédek sorát Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke folytatta, aki örömmel számolt be arról, hogy a megyei tanács alintézményeként működő Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség 2500 kérdőívet töltött ki a végzős tanulók körében, az eredmények szerint pedig sokan szeretnének itthon saját vállalkozásba fogni.

– Örvendek, hogy ma itt vannak azon intézmények, támogató szervezetek képviselői, amelyek a vállalkozásban tudják motiválni és segíteni a fiatalokat. Bízom benne, hogy meg fogjátok találni helyeteket, és tudtok majd magatokról és másokról is gondoskodni – fogalmazott Borboly Csaba. – A fejlesztési ügynökséget azért hoztuk létre, hogy az érdekelt feleket egy asztalhoz ültesse, növelje a fiatalok vállalkozó kedvét, és kapcsolatrendeszereket építsen ki – fűzte hozzá.

A megyeelnök arról is beszámolt, hogy az elmúlt időszakban mint a Régiók Bizottsága raportőre behatóbban tudott a fiatalok ügyével foglalkozni.

– Romániának rá kell jönnie, hogy rossz az oktatási rendszere, az rossz irányba halad. Minden harmadik döntésnek a fiatalokról kell szólnia, amíg ez nincs így, addig a dolgok nincsenek rendben. Adjatok hangot a véleményeteknek, követeljétek, hogy a döntések szóljanak rólatok is! – zárta köszöntőjét Borboly Csaba.

A folytatásban Barabás Csaba, a Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség igazgatója vetített képes előadásában olyan tényekre világított rá, amelyekről kevés szó esik az iskola elvégzését követően. Kis Miklós Zsolt államtitkár elismerően szólt arról, hogy ilyen nagy az érdeklődés a fórum iránt, és bizakodott, hogy a jövőben is lesznek olyan fiatalok, akikre lehet alapozni.

Bajkó Zelma, a Csíki Vállalkozók Egyesületének ügyvezetője után fiatal vállalkozók beszéltek saját vállalkozásukról, a kezdeti nehézségekről, valamint a munka szépségéről. Sándor Szilveszter a Berri kézműves csokoládé megszületéséről számolt be, Lukács László Alpár a Cognitive Creators részéről a Csíkszeredában működő The House-t ismertette. Farkas Attila, az Az a csodálatos külföld című könyv szerzője az idegenben szerzett tapasztalatait osztotta meg. Iochom Zsolt médiaszakember a Facebook közösségi oldalban rejlő lehetőségekbe nyújtott betekintést. Székely Csaba a cégalapítás főbb lépéseit ismertette, míg Lőrinczi Margit a Regionális Operatív Program pályázati kiírásairól számolt be. Fancsali Kálmán a kis- és középvállalkozók számára kiírt pályázatokról, míg Tiberiu Pănescu, a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség igazgatója a fiatal végzősök alkalmazásával járó kedvezményeket ismertette.

A helyszínen készült rövid videó megtekinthető itt:
https://www.instagram.com/p/BMoh30EB3fw/?taken-by=borbolycsaba
https://www.instagram.com/p/BMoiNhNBzKh/?taken-by=borbolycsaba

Csíkszereda, 2016. november 10.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774