(0 Szavazat)37 megjelenítés
Levélben köszöntötte a székelyvarsági szépkorúakat Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a november 8-án szervezett idősek napi ünnepségük alkalmával. Sütő András gondolatát idézte: „Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött.”
Utolsó frissítés: hétfő, 2015 november 09
A megyeelnök úgy fogalmazott: a mindennapi munkához ma is az elődök példáiból meríthetünk erőt, hitet és bátorságot. „Szüleink és nagyszüleink, az Önök mosolya és gondoskodása rengeteg erőt sugároz felénk, a kitartásuk, szeretetük felbecsülhetetlen kincs számunkra. Köszönjük Önöknek a sok fáradságot, azt a sok jót, amit értünk tettek, a hagyományaink ápolásában nyújtott segítséget, hisz csak így szállhat generációról generációra a felhalmozódott tudás” – írta Borboly Csaba.
A vasárnapi ünnepség alkalmával adták át a Hargita Megye Tanácsa pályázati támogatásával beszerzett ruhákat, és fellépett a helyi fúvószenekar.
Csíkszereda, 2015. november 8.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)37 megjelenítés