A Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs munkacsoportja beszámolója
(0 Szavazat)45 megjelenítés
Augusztus 4-én, szombaton ért véget Szelterszen a Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs munkacsoportja által szervezett “Szülők iskolája” tábor. A 2005-ben megálmodott, és azóta minden évben megrendezett főegyházmegyei családos rendezvény idei mottóját a Lukács-evangéliumból választották: “Uram, taníts minket imádkozni!” (Lk 11,1)
Utolsó frissítés: kedd, 2018 augusztus 14
A Szent Gellért Alapítvány táborozóhelyén augusztus elején idén újabb családok vertek tanyát gyermekeikkel együtt, idén is sok különböző helységből: Csíkcsicsóból, Gyergyószentmiklósról, Karcfalváról, Kézdivásárhelyről, Nagyernyéről, Sepsiszentgyörgyről és Székelyudvarhelyről.
– Amikor három évvel ezelőtt megálmodtuk a „Szülők iskoláját”, akkor az volt az vágyunk, hogy úgy találkozzunk mi, házaspárok, családok, hogy megosztjuk egymással azt, amit élünk, és tanulunk egymástól, hogy a saját életpéldánkon keresztül támogassuk egymást a szülői hivatásunk Isten akarata szerint való megélésében – mondta el bevezetőjében Kertész Marika, a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ munkatársa.
A tábor napirendje azt is lehetővé tette, hogy a szülők a szabadidős foglalkozások, játékok, kirándulások során sok időt töltsenek együtt gyermekeikkel.
A „Szülők iskolája” idei témájához kötődő beszélgetések egyik fontos következtetése volt, hogy a gyermekeket a családban nem annyira tanítani kell imádkozni, és főleg nem „imádkoztatni” kell, hanem előttük, a szemük láttára, fülük hallatára, velük együtt kell a szülőknek imádkozniuk.
– Az imádság megújítása, annak elmélyítése, megalapozása; az imádság, mint áldás, mint megnyílás Isten előtt; az imádság, amely belépés Isten közösségébe, ami megtöri a bennünk levő sötétség erejét, a szeretetlenséget, bizalmatlanságot, erőszakot, durvaságot. Ezek voltak a témáink, ezekről beszéltünk. Az imádság azonban nemcsak egy téma, nemcsak egyik napirendi pontja keresztény életünknek, hanem annak a forrása, az Egyházat éltető erő, a családi élet fontos része. Ezért, hogy közel kerülhessünk Istenhez, mint keresztény család, időnként témává is kell tennünk – mondta el a tábor lelki vezetője, Szénégető István főegyházmegyei családreferens, remeteszegi plébános, aki a napi tanításokban, a szentmisék prédikációiban vezette végig a jelenlevőket a személyes és családi imádság útján.
A táborban részt vevő családok nemcsak előadásokat, elmélkedéseket hallgathattak az imádságról, a különböző imamódokról, hanem a reggeli és esti együttléteken, a liturgiában, a szentségimádáson a családi imát is gyakorolhatták: a házaspárok magukban, de a gyerekeikkel együtt is imádkozhattak. Külön öröm volt számunkra, hogy a teljes programon részt vett Szabó Mihály-Csongor, a gyulafehérvári papnevelő intézet harmadéves kispapja is.
A meghitt hangulatnak köszönhetően újabb kapcsolatok, barátságok szövődtek felnőttek és gyermekek között. Több család is a változtatás, az újjászületés, az új élet reménységével indult haza, azzal a szándékkal, hogy Istent újra meg újra behívják az életükbe.
A szervezők örültek, hogy idén is sikerült néhány családot megszólítani, az ima által velük eggyé válni, az imádság és Isten kegyelme által megerősödni. Ehhez kitűnő hátteret biztosított a Szent Gellért Rehabilitációs és Rekreációs Központ és a házigazdák vendégszeretete. Az idei családos tábort Hargita Megye Tanácsa támogatta.
Csíkszereda, 2018. augusztus 14.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)45 megjelenítés