Szertáravató ünnepséget tartottak Kaposváron

Magyarországra látogattak a székelykeresztúri önkéntes tűzoltók

(0 Szavazat)30 megjelenítés

A székelykeresztúri Villám Önkéntes Tűzoltó Egyesület mint testvérszervezet meghívást kapott a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület (KÖTÉL) tűzoltószertárának avatóünnepségére október 6–8-án. Az épület elkészülése 18 éves álom beteljesülését jelentette a kaposvári önkéntesek számára. A rendezvényen részt vett Hargita Megye Tanácsa részéről Rátz István megyei tanácsos.

A kaposvári egyesületnek idénre sikerült saját forrásokból, adományokból, támogatásokból és banki hitelből összegyűjteni annyi pénzt, hogy megvásárolhatták azt az épületet, amelyben már évek óta szeretnék megvalósítani a saját szertárt. Szabadidőt nem sajnálva, önkéntes munkával átalakították szükségleteik szerint. Az új, négyállásos épületbe egy helyre kerülhettek a korábban több helyszínen tárolt felszerelések, ezzel is gyorsítva a helyszínre jutást. A szertáravató ünnepség alkalmával háromnapos rendezvénysorozat várta a vendégeket, így részt vehettek a taszári légibázison megszervezett összevont gyakorlaton, a zselici csillagvizsgáló előadásain, valamint megtekinthették a repülőmúzeumot, a kaposvári egyetem Bőszénfai Szarvasfarmját és a trófeakiállítást.

A kaposvári önkéntesek a székelykeresztúri egyesület tagjait már a szervezet alakulása után felkarolták, követendő példát és helyes irányt mutattak nekik, tőlük kapták az első védőfelszereléseket, ezenkívül alapfokú tűzoltó-, műszakimentő-, elsősegély- és alpinoktatást is biztosítottak a keresztúri csapatnak. Számos közös tevékenységet folytattak, úgymint szimuláció, gyakorlat, sérült személyek hazatelepítése külföldről, beteg személyek Magyarországra való szállítása, árvíz elleni védekezés a Gagy mentén és más Hargita megyei településeken, árvízkárok felszámolása a magyarországi Tahitótfaluban. A két csapat 2006-ban aláírt testvérkapcsolata azóta is aktív, és ennek a jelképes megpecsételéseként október 8-án a keresztúriak egy kopjafát adományoztak a kaposvári önkéntes bajtársaknak, amely számukra azt az önzetlen kapcsolatot jelképezi, amely határokat nem ismerve, gátakat legyőzve összeköti az anyaországi magyarokat a Székelyföldön élőkkel. Az adomány kijuttatásában Hargita Megye Tanácsa is segített.

Csíkszereda, 2016. október 11.


Önkéntes tűzoltók ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774