Szellemi értékek digitalizációja

A szlovéniai Škofja Lokaban találkoztak a CD-ETA projekt partnerei

(0 Szavazat)64 megjelenítés

A szlovéniai Gorenjska régió egyik kisvárosában, az építészeti és kulturális értékeiről ismert Škofja Lokaban tartották október 17–19. között a CD-ETA „A kulturális és természeti örökség együttműködésben való digitalizálása” nevű projekt harmadik tematikus szemináriumát. A projekt romániai partnere Hargita Megye Tanácsa, így a hargitai küldöttség is részt vett az eseményen Zonda Erika projektmenedzser és Salló Szilárd néprajzkutató személyében. 

Szlovénia középső részén, Škofja Lokaban találkoztak CD-ETA projekt partnerei, ahol a rendezvény első napján a szellemi értékek digitalizációja témakörben tartottak vetített-képes előadásokat. A projekt bulgár, szlovén, görög, spanyol, olasz, észt és romániai résztvevői röviden ismertették az országukban fellelhető Unesco védelem alatt álló szellemi értékeket, ugyanakkor megosztották az immateriális örökség digitalizálásával kapcsolatos tapasztalataikat. A digitalizálási formák országonként változnak, vannak partnerországok, ahol a digitalizálás csupán fényképre és hanganyagra korlátozódik, míg máshol pl. Görögországban a fejlett technikai adottságoknak köszönhetően a hanglejtést, mozdulatsort is digitalizálják.

A partnerországokból jött előadók bemutatóit követően a szlovéniai partnerek az országukban megvalósított jó példákat ismertették közöttük a szlovéniai szellemi értékek adatbázisát és a NEXTO nevű telefonos applikációt, amely nagyban hozzájárulhat országuk kulturális értékeinek népszerűsítéséhez. Ezt az applikációt a szeminárium résztvevői is kipróbálhatták, a város nagy múltú épületei között barangolva saját mobiltelefonjuk segítségével, játékos formában, a Škofja Loka-i Passió játékon keresztül ismerhették meg a város történetét.

A parnertalálkozó második napján vezetőtanácsi gyűlésre került sor, ahol a résztvevők átbeszélték a következő félév feladatait, majd az akció terv megbeszélése következett. Továbbá a negyedik tematikus szeminárium előkészítéséről tanácskoztak, ennek helyszíne 2018 márciusában a görögországi Patras város lesz, a témája pedig a műemlékek és régészeti ásatások digitalizációja.

Szakmai kirándulás zárta az események sorát, a partnerek a fővárosba, Ljubljanába látogattak, ahol tárlatvezetéssel tekintették meg a Szlovén Néprajzi Múzeum kiállításait.

A harmadik szeminárium hasznosnak bizonyult, ugyanis a partnerek látva a jó példákat, egymástól tanulva újabb ötleteket kaptak arra vonatkozóan, hogy saját országukban a szellemi értékek digitalizációját milyen módszerekkel, eszközökkel lehet elősegíteni, továbbfejleszteni. A digitalizálást célzó törvények országonként változnak, ezért a partnerországok a digitalizálás területén is más-más szinten vannak. Fontos lenne, hogy a projekt végső eredményeként minden partnerország a saját szintjéhez képest fejlődjön, ezt nagyban segítheti a partnerek közötti hatékony együttműködés.

Figyelembe véve, hogy a CD-ETA projekt a természeti és kulturális értékek digitalizációs folyamatára vonatkozik, a megyei értéktár létrehozásának folyamatát és a Hargita megyei értéktár bizottság munkáját nagyban segíti a Természeti és épített örökség, a Kulturális örökség szakterületeken, valamint részben az Ipari és műszaki megoldások és Sport és turizmus szakterületeken. Ezáltal a megyei értéktár létrehozására európai uniós forrásokat tudtunk bevonni, ami nagyban segíti ennek az óriási munkának a megvalósítását.

Az európai uniós projektnek köszönhetően mintegy 210 ezer eurót tudnak az értéktár fejlesztésére fordítani Hargita megyében.

Csíkszereda, 2017. október 22.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, április»
hkscpsv
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774