(0 Szavazat)24 megjelenítés
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház gyerekbérletes előadás-sorozata. November utolsó hetében a kolozsvári Puck Bábszínház vendégjátékát, a Szegény Dzsoni és Árnika című bábelőadást tekinthetik meg legkisebb bérletes nézők.
Utolsó frissítés: kedd, 2019 november 26
Igazi szeretetről, felelősségről, hűségről, kitartásról, szabadságról és sok más fontos kérdésről szól Lázár Ervin meseregényének bábos előadása, amely Varga Ibolya rendezésében került színpadra, és idén húsz éve szórakoztatja a legifjabb közönséget.
Szegény Dzsoni a Százarcú Boszorka fondorlatos mesterkedései és kaján csábításai ellenére megismeri és megszereti igazi párját Östör király leányának személyében, Árnikában. A féltő apai szeretet próbára teszi a fiatalok hűségét azzal, hogy fél évnyi távollétet rendel el a szerelmeseknek. A félév leteltével azonban nincs vége a megpróbáltatásoknak, mert egy gonosz varázslat Árnikát vagy Dzsonit folyamatosan kacsává változtatja. A feloldás Csodaországban, a Hétfejű Tündérnél van, de addig Ipiapacs rablóvezérrel és csapatával, Rézbányai Győző sértődéseivel és tizenkét testvér érzékenységével kell szembenéznie a fiataloknak. Dzsoni eszessége és leleményessége, Árnika jó szíve és határozott kiállása mindannyiszor kisegíti őket a nehéz helyzetekből, mígnem a Hétfejű Tündér megszüntetni a gonosz varázslatot.
A bérletes előadásokra november 26-án, 27-én és 28-án délelőtt 9.30-kor és 11.00 órakor kerül sor a Figura Stúdió Színház stúdiótermében. Az előadást 4 éven felüli nézőknek ajánljuk!
A Puck Bábszínház gyergyószentmiklósi vendégjátékának megvalósulását Hargita Megye Tanácsa támogatta.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)24 megjelenítés