Újításra van szükség a piacképes tudás átadása érdekében

Újításra van szükség a piacképes tudás átadása érdekében

(0 Szavazat)145 megjelenítés

Levelet fogalmazott Borboly Csaba megyeelnök Dacian Cioloș miniszterelnöknek, amelyben arról tájékoztatja, hogy Hargita Megye Tanácsa az utóbbi években milyen tevékenységeket végzett a szakoktatás fejlődése érdekében Hargita megyében. A levelet annak kapcsán fogalmazta meg, hogy a román kormány nyilvánosságra hozta a szakoktatással kapcsolatos terveit a 2016–2020-as periódusra vonatkozóan. A megyeelnök levelében leírja, hogy Hargita Megye Tanácsánál különös figyelmet fordítanak azokra a reformokra, amelyek az oktatást javítják, és úgy gondolják, ki kell dolgozni egy olyan oktatási módszert, amely figyelembe veszi  a diákok képességeit és a piac igényeit egyaránt.

Az utóbbi években fontos lépéseket tett a megyei tanács a szakoktatás intézményesítése és a felnőttek képzése érdekében, e célt szolgálták a közreműködésével szervezett tantárgyversenyek, szakmai gyakorlatok is. Továbbá Hargita Megye Tanácsa elemzőcsoportja felmérte a Hargita megyei nyolcadikos diákok és szüleik körében a pályaorientációs tevékenységek sikerességét (a felmérés eredménye elérhető a következő linken: http://elemzo.hargitamegye.ro/palyaorientacio-hargita-megyeben-kutatasbeszamolo/). A dokumentumból kiderül, kevés pályaorientációs tevékenységet folytatnak az iskolákban, és ezek sem elég hatásosak, ami azt jelenti, hogy egyelőre nem is beszélhetünk pályaorientációról, ami alapján a fiatalok oktatási intézményt és karriert választanak. A fiatalok pályaorientációs tájékoztatásának javításában fontos szerepe van a Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központnak is. A megyeelnök szerint javasolt jobban figyelni a diákok pályaválasztással kapcsolatos döntéseire azáltal, hogy már a gimnáziumi oktatás során megismertetik velük az egyes szakmákat, és változtatnak a szakmunkával kapcsolatos mentalitáson, valamint olyan programokat szerveznek, amelyek a későbbiekben segítik a fiatalokat elhelyezkedni a munkaerőpiacon.

A levélben arról is említést tesz a megyei tanács elnöke, hogy készítettek egy tanulmányt a szakoktatás helyzetéről Hargita megyében. Kifejti: a szakoktatás fejlesztése érdekében hatékony együttműködésre van szükség az oktatási intézmények, az önkormányzatok vezetői és a vállalkozók között. Ez ügyben már történtek is lépések. A megyei tanács először kerekasztal-beszélgetéseket szervezett, amelyre meghívta a főtanfelügyelőt, iskolaigazgatókat és vállalkozókat, hogy megvitassák a szakoktatás témát. Ezek következtében kialakult az a vélemény, hogy ahhoz, hogy a vállalkozók igényeihez mérten képezzenek diákokat, szükség van az oktatás megreformálására. Jelenleg a megoldást a duális képzés jelentené, hogy minél zökkenőmentesebb legyen a fiataloknak az iskolákból a munkaerőpiacra való kerülése. A vállalkozókkal is történtek egyeztetések, kiderült, szívesen  részt vesznek a fiatalok képzésében szakmai gyakorlatok, ösztöndíjak felajánlásával. Szükség van a szakoktatási intézmények eszköztárának bővítésére is. Meglátásuk szerint vonzóbbá kellene tenni a szakoktatást a fiatalok körében, konkrét jövőképet mutatni nekik, hogy láthassák, mi fog történni a képzés elvégzése után, ugyanakkor fontos lenne a népi mesterségek újraértékelése is.

Hargita Megye Tanácsa előtérbe helyezi azon projekteket, amelyek a szakoktatás javítását szolgálják. Támogatja a fiatalok szakmai gyakorlatokon való részvételét akár más térségekben is, valamint a pályaorientációs tevékenységeket. Együttműködési egyezményt írt alá az iskolák, az önkormányzatok vezetőivel és a vállalkozókkal, mert ha fejlődik a szakoktatás, és egyre több fiatal talál sikeresen munkát, akkor fejlődik a megye is. Az egyeztetések során az a javaslat született, hogy azon diákokat, akik a szakmai gyakorlatukon megfelelnek a követelményeknek, esetleg ösztöndíjat is kapnak, kötelezzék arra, hogy az iskola elvégzése után annál a vállalatnál dolgozzanak, amelynél elvégezték a gyakorlatot, tájékoztatta a levélben Dacin Cioloș miniszterelnököt Borboly Csaba. Célunk megoldást találni arra a problémára, hogy a munkáltatók nehezen találnak megfelelő munkaerőt, és arra ösztönözzük a fiatalokat, hogy tanuljanak szakmát, ehhez pedig a szakoktatás megreformálására van szükség – fogalmazta Borboly Csaba a miniszterelnöknek címzett levelében.

A levél elolvasható itt:
http://hargitamegye.ro/upload/public/consiliu/propuneri/2016/06_13_Ciolos_MiniszterelnokUr_Szakoktatas.pdf

 

Csíkszereda, 2016. június 14.


[ Szakoktatás ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774