Sötét arcok – Bilibok Arnold Loránd első festészeti kiállítása

Teret adunk az ifjúságnak

(0 Szavazat)40 megjelenítés

Hargita Megye Tanácsa az Ifjúság Éve jegyében május 7-11. között tartotta meg az Ifjúság Hete rendezvénysorozatot, ennek részeként a megyeháza földszinti kiállítóterében nyílt meg az Ifjúság Tere képzőművészeti felhívásra beérkezett munkákból összeállított tárlat. A zsűri értékelése szerint a három díjazott között volt Bilibok Arnold Loránd, akinek meghívásos alapon lehetőséget biztosítunk, hogy egyéni kiállítás révén bemutatkozzon a csíkszeredai nagyközönség előtt.

Sötét arcok címet viselő festészeti kiállítása december 20-án, csütörtökön 18 órától nyílik meg a megyeháza földszinti kiállítóterében. Az ifjú alkotót és munkáit Bács Béla János méltatja.

Bilibok Arnold Loránd 2001. február 15-én született Csíkszeredában. Elemi iskoláját a József Attila Általános Iskolában végezte, jelenleg a Székely Károly Szakközépiskolába tanulója. Rajzolni és festeni a középiskola elején kezdett. Autodidakta módon készültek a képei, fejlesztette magát. Eleinte pasztellel festett többnyire portrékat, később már akrillal is dolgozik.

„A kiállításomat a Sötét arcok című pasztellfestmény sorozatomról neveztem el, mivel e festmény sorozat nagyon meghatározza a festészetemet. Nagyon érdekel a művészetnek ez az oldala. Nagyon izgalmasnak találom egy portrén megjeleníteni az emberi érzelmeket, és nem csak egy egyszerű mosolyt vagy nevetést, hanem ezeknek az érzelmeknek az ellentétjét. Megjeleníteni az embert nem maszk mögé bújva” – vallja Bilibok Arnold Loránd.

Csíkszereda, 2018. december 18.


Kulturális hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, március»
hkscpsv
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774