(0 Szavazat)37 megjelenítés
A Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség (AFIR) regionális központja és Hargita megyei hivatalának munkatársai szerveztek közvitát csütörtökön, január 14-én a csíkszeredai megyeházán. A találkozón polgármesterek, Becze István, Szentes Antal és Sebestyén Csaba Hargita megyei tanácsosok, helyi akciócsoportok, termelők, tanácsadó cégek, építészek és tervezők voltak jelen, Hargita Megye Tanácsa részéről pedig Barti Tihamér alelnök. A közvita központi témája a vidékfejlesztési programok eljárásai kapcsán tapasztalt akadályok és a lehetséges megoldások megbeszélése volt, illetve a szakemberek válaszoltak a pályázók kérdéseire.
Utolsó frissítés: csütörtök, 2016 január 14
Barti Tihamér elmondta, örül az intézmények és az önkormányzatok közötti együttműködésnek. Kifejtette, az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDR) hasznos a Hargita megyei településeknek és a gazdáknak, ezért továbbra is együtt kell dolgozni, mert közös erővel több fejlesztési tervre tudnak pályázati pénzeket lehívni.
A megbeszélésen elhangzott, az elkövetkező időszak egy új kezdet a helyi akciócsoportoknak, és támogatni kell őket a gyümölcsöző tevékenység érdekében. A 2014-2020-as időszakban valamelyest nagyobb alapok állnak majd a Leader-csoportok rendelkezésére, és itt kell helyett biztosítani azoknak a fejlesztéseknek, amelyek nem támogathatóak az Országos Vidékfejlesztési Programból. Ezért a hangsúlyt a beruházások mellett a fiatalokra, a fiatal gazdák és gazdaságok támogatására kell fektetni.
– Az elmúlt programozási időszakban a megyénkből több sikeres pályázat valósult meg az Országos Vidékfejlesztési Programból. A munka során kialakult a tudás és tapasztalat a megyénkbeli gazdák, önkormányzatok, Leader akciócsoportok, cégek, és természetesen az őket segítő tanácsadók szintjén. Ezt a tudást, remélem, sikeresen lehet érvényesíteni a következő támogatási időszakban is. Jó volt hallani, hogy a jelenlegi rendszert felülvizsgálják, és lehetőség lesz a térségünket is hátrányosan érintő rendelkezések megváltoztatására – nyilatkozta a találkozás kapcsán Becze István.
A megyei tanácsos hozzátette: az új Országos Vidékfejlesztési Terv alapján a 2014-2020-as időszakban nagy eséllyel és magas támogatási aránnyal pályázhatnak a gazdákat tömöríti csoportosulások. Ebben kell segíteni a gazdákat, hiszen a közös feldolgozó és értékesítő egységek létrehozása a jövőt biztosítja a vidéknek. Jelenleg a Hargita megyei gazdák jelentős része versenyben áll a világ nyersanyagpiacaival, amely arra kényszeríti őket, hogy olyan termelőkkel versenyezzenek, akik sokkal olcsóbban állítanak elő tejet, pityókát. - Egyedüli megoldás a gazdatulajdonban lévő feldolgozók létrehozása, jó minőségű késztermék előállítása és értékesítése. Ezen folyamat megvalósításában tudnak, véleményem szerint, segíteni a következő időszak EU-s támogatásai. Szükség van további tájékoztató és egyeztető találkozások szervezésére – mondta Becze István.
Elhangzott az igény arra vonatkozóan, hogy a megyei tanács mezőgazdasági-vidékfejlesztési bizottsága és a Hargita Megyei Agrárkamara minden hónapba hívja meg az AFIR munkatársait, az érdeklődő pályázókat, az önkormányzatokat egyeztetésekre az időközbeni változásokat illetően a hatékony munka, a sikeres pályázás érdekében. Az AFIR megyei vezetője azt mondta, a régió vezetőjével együtt szívesen eljönnek.
Csíkszereda, 2016. január 14.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)37 megjelenítés