A Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészeti Szakának kiállítása
(0 Szavazat)100 megjelenítés
November 10-én, péntek délután a Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészeti Szakának hallgatói és oktatói közös tárlattal mutatkoztak be a Megyeháza Galériában.
Utolsó frissítés: hétfő, 2017 november 13
A Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészeti Szak 2017 áprilisában a balmazújvárosi Semsey kastélyban a Veres Péter Kulturális Központ meghívására rendezett kiállítást Forrás 100. Duchamp itt járt címmel. A kiállításon 100 munkával adóztak Marcel Duchamp szellemi örökségének, ebből az anyagból válogattak a csíkszeredai művészetkedvelő közönségnek.
A tárlatlátogatókat házigazdaként Szőcs-Mátyás István, a megyei tanács menedzsment vezérigazgatója köszöntötte.
– Úgy gondoljuk, hogy ezért volt létrehozva ez a Megyeháza Galéria, hogy ilyen és hasonló kiállításoknak otthont adjon. Ezzel is próbáljuk segíteni és támogatni a fiatal művészek megmutatkozását. Úgy gondolom, hogy egy nagyon érdekes, színes és autentikus tárlatnak lehetünk gazdái – mondta el köszöntőjében Szőcs-Mátyás István vezérigazgató.
Kovács Zoltán a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója a tárlat anyagának születéséről mesélt, amely első ízben látható Erdélyben.
– A kiállított tárgyak között nincs egyetlen olajfestmény sem. Vannak plakátok, fotók, videók, tárgyak és installációk. A legtöbb munka kimondottan Duchamp világhírű munkájára, a Forrásra reagál valamilyen formában – fogalmazott Kovács Zoltán.
A szervezők meglepetéssel is szolgáltak, az anyag katalógusát is elhozták, amelyből minden jelenlevő részesült ajándékként. „Duchamp meghatározta a művészet világának legutóbbi száz évét, így mindenképpen komolyan kell venni – és ugyanakkor bűn lenne túl komolyan venni. A humort és az iróniát akarta meghonosítani a művészetekben, és ez remekül sikerült neki. ” – írja a katalógusban Horváth Gizella.
A kiállítás a nap huszonnégy órájában látogatható az elkövetkező hetekben.
Csíkszereda, 2017. november 11.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)100 megjelenítés