(0 Szavazat)22 megjelenítés
Udvarhely újra klasszikus zenére hangolódott 2019. október 23-27. között. Szerdától vasárnapig került sor a több éves hagyományra visszatekintő Őszi Zenei Kavalkád Fesztiválra – szám szerint a hetedikre - a Székelyföldi Filharmónia szervezésében.
Utolsó frissítés: hétfő, 2019 november 04
A fesztivál 5 napon keresztül biztosított változatos klasszikus zenei programokat az érdeklődők számára, a meghívott előadók idén Erdély, Magyarország, Norvégia és Németország elismert muzsikusai voltak. Október 23-án, szerdán, Szőcs Botond, a fiatal kora ellenére európai (és nemcsak) elismertségnek örvendő zongoravirtuóz Fr. Chopin balladáit és prelűdjeit játszta a nagyérdeműnek. Csütörtökön Balogh Ferenc udvarhelyi származású budapesti hegedűművész (a Nemzeti Filharmonikusok első hegedűse) kápráztatta el újra a közönséget virtuóz hegedűjátékával. Ruha István egykori tanítványa ma is fantasztikusan játszik, s ittléte alatt mesterkurzust is tartott a Palló Imre Művészeti Líceum kiemelkedő tehetségű hegedűs növendékeinek. Pénteken „20. századi magyar zeneszerzők cselló- és zongoraművei” címmel tartott kamaraestet
Tokaji-Eikeset Krisztina (Norvégia) – cselló, Brezóczki Gabriella (Németország) – zongora és Czumbil Bernadette (Románia) – zongora. A rendkívül színvonalas hangverseny keretében a művészek szóban is bemutatták a magyar kultúrtörténet ezen kincseit, s Kodály Magyar Rondo-ja kapcsán meg is énekeltették a közönséget. Előadók és hallgatóság együtt dalolta az Erdő,erdő, erdő... kezdetű népdalt, mely Kodály Zoltán említett művét ihlette. Október 26-án az udvarhelyi közönség számára már ismert Monica Florescu zongoraművész és Makcim Fernandez Samodaiev csellóművész tartott szonátaestet. A jelenleg Szebenben élő művészházaspár ezúttal Beethoven és Fauré műveivel bűvölte el a közönséget. A fesztivál záróakkordja a vasárnapi vonószenekari hangverseny volt, melyen a Filharmónia vonószenekarát Kádár István marosvásárhelyi származású hegedűművész (a budapesti Fesztiválzenekar művésze) és Máté Győző szentegyházi születésű brácsaművész (a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara szólóbrácsása) társaságában hallhatta a közönség.
A nagy létszámú közönséget megmozgató rendezvény megszervezését Hargita Megye Tanácsa támogatta.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)22 megjelenítés