(0 Szavazat)19 megjelenítés
Haáz Sándor neve ma már fogalom. Neki sikerült elérnie a zeneoktatás terén azt, amit József Attila híressé vált Születésnapomra című versében mintegy tanári magatartáskódexként így fogalmazott meg: „Én egész népemet fogom / nem középiskolás fokon / taní- / tani!” A zene ugyanis a legtöbb iskolában – mondhatni az iskolák túlnyomó többségében – amolyan fölösleges tantárgy, arra jó csupán, hogy a gyermekek kikapcsolódjanak, pihenjenek a matematika és a románóra között, s úgy végzik el az iskolát, hogy a legelemibb zenei ismeretekkel sem rendelkeznek, a klasszikus zene valamiféle úri flanc, a kottaolvasás pedig fura emberkék még furább elfoglaltsága marad számukra.
Utolsó frissítés: hétfő, 2017 május 29
Ezzel szemben Szentegyházán 1982-től kezdve majd' minden iskolás megtanult énekelni, hangszeren játszani, kottát olvasni. Az első tanítványok ma már szülők, akiknek gyermekei ugyancsak Haáz tanár úr karmesterpálcája irányításával képezik hangjukat, szoktatják ujjukat a húrok lefogására, a vonó kezelésére, ajkukat a fúvós hangszerek megszólaltatására, torkukat a szép hangképzésre. S közben lelkük szépül, csiszolódik, amint átitatódik a zenével.
Részlet a május 25-i dísztanácsülésen felolvasott laudációból. Az eseményről készült rövid összeállítás az alábbi linken tekinthető meg:
https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1283252685055445/
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)19 megjelenítés