Örök emléket állítanak Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának

Közel 9 méter széles székelykapu fogadja a zarándokokat

(0 Szavazat)32 megjelenítés

„Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez testvér ne légy hűtlen soha! A pápa látogatásának alkalmából 2019. jún. 1.” – ez a felirat áll a csíksomlyói Nyeregbe érkező zarándokokat fogadó székelykapun. 

A csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola mesterei – András Lajos, Sebestyén Ferenc, Godra János – és 25 fafaragó szakon tanuló diákja által készített kaput Hargita, Kovászna és Maros Megye Tanácsa állíttatta Ferenc pápa látogatása emlékére. A zeteváraljai Sebestyén Ferenc udvarán egy hónapig faragott kapu nyolc és fél méter széles, több, mint 5 méter magas, súlya közel három tonna.

– Ez a kapu évszázadok múlva is itt fog állni annak emlékére, hogy Ferenc papa ellátogatott hozzánk, Csíksomlyóra. Ez egy jelkép is: mi itt voltunk, itt vagyunk és itt leszünk. Itt voltunk, hiszen a székelykapu készítésének tudása évszázadok óta apáról fiúra száll és nem felejtettük el. Itt vagyunk, építkezünk, építünk, képesek vagyunk arra, hogy maradandót alkossunk. És itt leszünk – jelképezi a kapu – hiszen tervezünk, vendégeket várunk, vendégeket fogadunk – mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki a helyszínről élő videóban jelentkezett be:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/2194044964046202/

A kaput a csíksomlyói Nyeregben levő oltár közelében állították fel, remélhetőleg Ferenc pápa is át fog majd alatta haladni június elsejei látogatása során.

A kapuállításról készült fotók itt tekinthetők meg:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.2122027397844632

A kapu felállításáról készült timelapse videó itt tekinthető meg: https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1127804167426604

Hargita Megye Tanácsa kiemelten kezeli az épített örökségvédelmet és a székely kapuk állapotát, a Hargita Megyéért Egyesülettel közösen évek óta foglalkozik kapumentéssel, csatlakozva a máréfalvi Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület munkájához. Európa felismerte és elismerte ennek a munkának a fontosságát, amikor 2012-ben Europa Nostra-díjjal tüntette ki néhai Kovács Piroska néprajzi gyűjtőt, a Kőlik egyesület alapítóját, a kapumentő mozgalom elindítóját.

Csíkszereda, 2019. május 28.


[ Egyházi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774