Önzetlenség - díjjal tüntette ki a székelyudvarhelyi kórház két orvosát Hargita Megye Tanácsa

(0 Szavazat)37 megjelenítés

Az Önzetlenség - díjakat Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke személyesen nyújtotta át április 22-én, szerdán. A megyei tanács Bíró Judit, a kórház fertőző osztályának vezetője és Stoicescu Florin-Rareș epidemiológus, a járvány idején tanúsított munkásságát ismerik el.

A jelenlegi járvány fordulópont minden közösség életében: a bezártság érzése, illetve a fertőzés begyűrűzése és megakadályozása miatti egyre fokozódó aggodalom behálózza a mindennapokat. Mindenkinek változtatnia kell valamilyen mértékben a szokásain ebben a szokatlan helyzetben. De kijelenthetjük: mint ahogy a múltban is, a közösség most is megerősödve fogja átvészelni a megpróbáltatás időszakát, amiben fontos szerepük lesz az orvosoknak (a méltatások teljes szövege és az elismerés a csatolmányban olvasható).

– Fontos, hogy támogassuk és elismerjük az első vonalban küzdők munkáját. Többet kell beszélnünk egészségügyben dolgozó emberekről Hargita megyében. Hivatásukban lelkiismeretesen és csapatban dolgoznak. Ennek köszönhetjük, hogy megyénk még mindig biztonságos – emelte ki Bíró Barna Botond alelnök.

Bíró Barna Botond közösségi oldalán is köszönetet mond az egészségügyben dolgozóknak:

https://www.facebook.com/341681143137627/videos/235799040993754/

Csíkszereda, 2020. április 22.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, május»
hkscpsv
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774