OMNIUM – II. ODFIE OLIMPIA

Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet közleményét továbbítjuk

(0 Szavazat)39 megjelenítés

A vallásszabadság jegyében 2018. június 8–10. között került sor második alkalommal az OMNIUM nevet viselő sportolimpiára az unitárius és más, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet szervezésében.
A rendezvényre, amelynek Tusnádfürdő adott otthont, Erdély 32 különböző településéről érkezett közel 150 fiatal, akik kilenc csapatban mérték össze tehetségüket tíz féle versenyszámban. 

 A csapatoknak lehetőségük volt saját szurkolótábort is hozni a rendezvényre, hogy jobb hangulattal és izgalommal versenyezzenek a fiatalok fociban, kézilabdában, métában, asztaliteniszben, sprintben, hosszútávfutásban, stafétában, kötélhúzásban. Mindezek mellett a résztvevőknek egy táncverseny keretein belül is lehetőségük volt megmutatni kreativitásukat, végigmentek egy akadálypályán, valamint egy szakítópróba nevezetű játékos versenyszámot is ki kellett állniuk.

A hétvégén a versenyszámok mellett sor került egy kerekasztal beszélgetésre is, amelyen két meghívott: Hegyi Attila és Rüsz Ákos túravezetők meséltek arról, hogy számukra mit is jelent a sport, hogyan élik meg a kihívásokat, illetve mi az, ami leginkább motiválja őket.

A számos sporttevékenység mellett vasárnap reggel áhítatra került sor, amelyet Bálint Mihály, negyedéves unitárius teológiai hallgató tartott, majd ezt követően kezdetét vette a döntő.

A vasárnap délutánt eredményhirdetéssel és díjkiosztóval zártuk. Az OMNIUM Vándorkupát az SZBB csapat vihette haza, amely homoródalmási és csíkszeredai egyletes fiatalokból állt. Második díjban részesült a SZUIE, azaz a székelykeresztúri csapat. A harmadik helyezést és a sportszerű játékért járó díjat a VÁRDFIE csapata kapta meg, melynek tagjai Városfalváról és Székelyudvarhelyről érkeztek. 

            A rendezvényt támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Hargita Megye Tanácsa.

Megj.: Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnökének bejegyzése az OMNIUM-ról: https://www.facebook.com/borbolycsaba/posts/1621605801220130

Tusnádfürdő, 2018. június 10.      

              Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet Elnöksége


[ Ifjusági hírek ]

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774