(0 Szavazat)51 megjelenítés
Minden korosztály számít! – ezzel a címmel szervezett újabb rétegtalálkozót Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. A 2016. május 2-án megtartott találkozónak a csíkszeredai Petőfi utcai Novák Cukrászda szolgált helyszínéül, ahol szép számban gyűltek össze a szépkorúak és nyugdíjasok. A kötetlen beszélgetésen magánszemélyek, valamint a Riehen Egyesülethez tartozó zsögödi nyugdíjasklub is képviseltette magát egy kisebb csoporttal.
Utolsó frissítés: kedd, 2016 május 03
– A közéletben szükség van az önök korosztályára, szükség van arra az élettapasztalatra és bölcsességre, amellyel önök rendelkeznek, ezért kérem, szóljanak bele, mondják el problémáikat, nehézségeiket és javaslataikat – mondta Borboly Csaba. A több mint egyórás beszélgetésen a résztvevők a nekik szóló kikapcsolódási lehetőségek és az idősotthon hiányáról beszéltek, de megemlítették a borvizek felhasználását, a távolsági buszjáratok hiányát, valamint hogy a meglévő tömegközlekedési lehetőségekre igényelnék az ingyenes utazási lehetőséget. Elmondták, hogy korosztályukban még van tenni akarás, s bár nem olyan teljesítménnyel, de szakmájukból adódóan szívesen hasznosítanák még magukat, ha szükség van rájuk.
A beszélgetés befejeztével Hargita Megye Tanácsának elnöke együttműködését ajánlotta fel, miszerint helyszínt tud biztosítani a nyugdíjasok összejöveteleinek és a klub egyéb tevékenységének a megyeházán.
Csíkszereda, 2016. május 3.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)51 megjelenítés