Növelni kell a kisebbségi vagy hátrányos helyzetből érkező diákok esélyét a továbbtanulásra

Jelentést készít a Régiók Bizottságának Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke

(0 Szavazat)54 megjelenítés

Jelentéseibe mindig próbálja bevinni a kisebbségi helyzet, a peremvidékek sajátos helyzetét, a szubszidiaritás elvét, mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, a Régiók Bizottságának (RB) tagja az oktatás témakörében tartott konzultáción. A megyeelnök jelentést készít az RB Szociálpolitika, oktatás, foglalkoztatás, kutatás és kultúra (SEDEC) szakbizottságának, a véleménytervezettel kapcsolatosan tartottak a csíkszeredai megyeházán augusztus 30-án konzultációt a helyi érintettekkel.

Arra törekednek, hogy a javaslatokat egyhangúlag szavazzák meg, így annak jelentősebb lesz az utóélete és több módosítást figyelembe vesznek, ismertette Borboly Csaba. Jelentéseibe mindig próbálja bevinni a kisebbségi helyzet és a peremvidék sajátos helyzetét, részletezte, illetve a szubszidiaritás elvét, hogy a döntéseket le kell hozni helyi szintre. Hozzátette: ezekkel valamelyest Bukarestnek is kíván üzenni és a sajátosságokra felhívni a figyelmet. Korábban már nyújtott be módosításokat a megyeelnök, ezek nagyrészét el is fogadta Navracsics Tibor biztos, amelyek a készségfejlesztésre és a támogatási programokra való odafigyelésre vonatkoztak.

Csák László nevesített szakértő ismertette, az RB dokumentuma három dologra reflektál: a felsőoktatásra, a közoktatásra és a jogszabálytervezetre. A konzultáción jelen volt Ferencz Salamon Alpár, a megyei tanács oktatási és kulturális szakbizottságának elnöke, a Sapientia EMTE részéről Lázár Ede dékán és Mara Gyöngyvér rektorhelyettes, illetve Balog Piroska pedagógus a Venczel József Szakközépiskola képviseletében.

Csák László beszámolt: a véleménytervezet kiemeli a kisebbségvédelmi kérdéseket és a periférikus régiók ügyét, a polgári egyetemek elképzelést, amelyek kategóriájába beillik a Sapientia, illetve hangsúlyt fektet a regionális beruházásokra a közoktatás és a felsőoktatás tekintetében. A nemzeti és etnikai kisebbségek nyelvén működő oktatási, képzési és felsőoktatási intézmények esetében törekedni kell arra, hogy elkerülhető legyen a kisebbségi diákok oktatáshoz való hozzáférésének korlátozása, áll a véleménytervezetben. Emellett kihangsúlyozza a közoktatás támogatásának fontosságát.

Oda kell figyelni a tanárképzés hiányosságaira, erre a középtávú megoldás a pedagógusok átképzése lehet, hívta fel a figyelmet Ferencz Salamon Alpár, illetve fejleszteni kell az oktatók pedagógiai felkészültségét, főként az alapképzésben. Azt javasolta, jelenjen meg a jelentésben hangsúlyosan a finanszírozási kötelezettség, ugyanis jelenleg az Unióban Románia költ a legkevesebbet a közoktatásra. A szakoktatás tekintetében azt emelte ki, hogy azt a lehető legkorábbi életkortól kell szorgalmazni, ezt figyelembe kell venni az oktatási program összeállításakor.

Mara Gyöngyvér a pályaorientáció fontosságát hangsúlyozta, amely jelentősen csökkentené a lemorzsolódást a felsőoktatás esetében. Módosítani kell a támogatások rendszerét, hogy a kisebb regionális egyetemek is hozzá tudjanak férni a finanszírozásokhoz, javasolta. Továbbá azt emelte ki, hogy a közoktatással együttműködve népszerűsíteni kell a nem keresett szakokat.

Össze kell hangolni a keresletet és a kínálatot, felül kell vizsgálni a felsőoktatásban az akkreditációs rendszert, mondta Lázár Ede. Ő is kihangsúlyozta, hogy alkalmazzanak pozitív diszkriminációt a támogatások terén a hátrányos régiók esetében, hiszen a Sapientia számára is prioritás az innováció.

A véleménytervezetet további szakembereknek és tanintézeteknek is eljuttattják, a javaslatokat szeptember 10-ig várják.

Borboly Csaba oktatás témában benyújtott jelentéseiről részletesebben az alábbi linken tájékozódhatnak: https://www.borbolycsaba.ro/az-oktatas-es-felsooktatas-fejleszteserol-es-modernizalasarol/

Borboly Csaba Régiók Bizottságában kifejtett eddigi tevékenységéről a honlapján olvashatnak még többet.

 

Csíkszereda, 2017. augusztus 30.


[ Szakoktatás ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774