(0 Szavazat)57 megjelenítés
Népi mesterek tartottak foglalkozást 5-8. osztályos diákoknak május 5-én a tordátfalvi tájház udvarán A nagytusnádi Imets Fülöp Jákó Általános Iskola diákjai Ráduly Jánostól és Lőrincz Annamáriától sajátíthatták el a vesszőfonás és a bútorfestés alapjait. A négyórás foglalkozáson lehetőség nyílt mindkét mesterség kipróbálására. A mesterségbemutatón a mesterek irányításával a diákok saját maguk készíthettek el egy-egy kézműves alkotást, amelyet a foglalkozást követően haza is vihettek. A foglalkozás végére kis méretű fonott kosarak és festett dísztárgyak készültek.
Utolsó frissítés: hétfő, 2016 május 09
A mesterségbemutatón jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is, aki elmondta: sok olyan értékünk van, amit nem csak megvásárolni érdemes, hanem elsajátítani annak elkészítését, hisz ezek természetes, helyi alapanyagokból készülnek. Bízom benne, hogy ha a diákok belekóstolnak azok elkészítésébe, kedvet kapnak használatukhoz, talán itt találjuk a jövő mestereit is. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy ez a programsorozat is hozzá fog járulni ahhoz, hogy fából építsünk, az itteni vasat és követ használjuk és ne a műanyagban, külföldi üvegben, acélban gondolkodjunk – fogalmazott a megyeelnök.
A rendezvény egy májusi programsorozatnak a része, amelyet a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont Hargita Megye Tanácsának támogatásával szervez. A program célja Hargita megyei diákok körében népszerűsíteni a népi mesterségeket.
Május folyamán minden héten újabb mesterségbemutatóra kerül sor: május 12-én Csíkmenaságra Nagygalamfalváról érkeznek diákok, ahol csíki mesterek közreműködésével fazekasságot és varrást tanulhatnak, azt követően május 19-én Gyergyószentmiklóson gyimesfelsőloki diákok a növényi festéssel és a nemezeléssel ismerkedhetnek, végül május 26-án a gyimesközéploki Borospatakon gyergyószárhegyi diákok a sulyokfaragás, tojásfestés és fonás rejtelmeibe nyerhetnek betekintést.
Csíkszereda, 2016. május 8.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)57 megjelenítés