Nemzetközi kiállítás nyílt Csíkszeredában

A Megyeháza Galériában tekinthetők meg a II. Székelyföldi Fotóbiennálé alkotásai

(0 Szavazat)30 megjelenítés

A VI. Székelyföld Napok kiemelkedő rendezvényének sepsiszentgyörgyi megnyitóját követően november 5-én, csütörtökön Csíkszeredába érkezett a II. Székelyföldi Fotóbiennálé kiállítása. Az eseményt a Lux  Aurumque kamarakórus tette még ünnepélyesebbé, majd Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója köszöntötte a jelenlévőket. 

Nagy József, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke beszédében kiemelte, hogy az idén hatodik alkalommal megszervezett Székelyföldi Napokkal Kovászna, Hargita és Maros megye bebizonyította, hogy kulturális és művelődési téren meg tudják mozgatni a térség lakóit, hiszen a programok színvonalasak voltak, melyek közül kiemelkedik a fotóbiennálé. Vargyasi Levente, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa szerint a zsűrinek 18 országból 148 alkotó által beküldött 1538 munkából kellett kiválasztania azokat az alkotásokat, amelyek bekerültek a katalógusba. Kovács László Attila kurátor megköszönte a főtámogató Kovászna és Hargita megye tanácsának, illetve az alintézményeikként működő kulturális központok támogatását, ugyanakkor kiemelte, hogy a majd 150 alkotóból 37 Hargita megyei fotóművész bizonyítja, hogy a megyében a vizuális nevelést több intézmény és fotóművész végzi eredményesen.

Balási Csaba, a Nemzetközi Fotóművészek Szövetségének (FIAP) delegáltja és a Romániai Fotóművészek Szövetségének alelnöke (AAFR) hangsúlyozta, hogy az első kis, regionális fotóbiennáléhoz képest az idei nemzetközi szintre emelkedett, Székelyföldön ez az első ilyen szintű kiállítás. A katalógus kapcsán, melynek borítóján Vitos Hajnal csíkszeredai művész munkája látható, Balási Csaba megjegyezte: az Székelyföld névjegykártyája, hiszen mindazonáltal, hogy eljut a 18 országba, székelyföldi művészek munkája is nagy számban megtalálható benne.

Csíkszereda, 2015. november 6.


[ Kulturális hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, május»
hkscpsv
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774