Pályázati program kiírását kérik
(0 Szavazat)574 megjelenítés
Hargita Megye Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóságának vezetője, Elekes Zoltán és Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba levelet intéztek Dragoş Nicolae Pîslaru Munkaügyi-, Szociális- és Családügyi miniszterhez, amelyben pályázati program kiírását kérik országos alapokból új idősotthonok és nappali foglalkoztatóközpontok létesítésére.
Utolsó frissítés: kedd, 2016 május 10
A Munkaügyi-, Szociális- és Családügyi Minisztérium korábban levélben tájékoztatta az érintetteket egy tervezetről, amelyben az áll, hogy az állami öregotthonok számára szeretnének egy résztámogatást biztosítani pályázati úton, ugyanakkor terveznek egy sürgősségi kormányrendeletet, amellyel stabilabb keretet biztosítanának az idősgondozási szolgáltatásokra. Erre a levélre reagálva döntött úgy Hargita Megye Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóságának vezetője és a megyei tanács elnöke, hogy válaszlevelet fogalmaznak meg. A válaszlevélben leírták, hogy a többi romániai megyéhez hasonlóan Hargita megyében is finanszirozási gondokkal küszködnek az idősgondozás területén. Nincsenek állami fenntartású öregotthonok és nappali foglalkoztatóközpontok a megyében, illetve Maroshévízen nemrég avattak fel egyet, de az csupán 24 személy befogadására alkalmas. Öt saját fenntartású öregotthon is működik Hargita megyében, amelyek 30-150 személy befogadására alkalmasak, de mivel ezen otthonok vezetői nem kapnak támogatást semmilyen forrásból így csak olyan idős személyeket gondoznak, akik saját jövedelemből vagy rokonaik segítségével fizetik az ellátást. Szükség lenne állami fenntartású öregotthonokra, de az EU-s források nem irányoznak elő erre a célra támogatást, ezért egy pályázati program kiírását kérik országos alapokból új idősotthonok létesítésére.
Borboly Csaba a levél kapcsán elmondta, gyakran járja a megyét, és a lakosság részéről hatalmas igény mutatkozik öregotthonok és nappali foglalkoztatóközpontok létesítésére. – A közelmúltban úgy a megyeszékhelyen, de egész megyeszerte igyekeztünk felmérni a lakosság gondjait, problémáit, és egyik leggyakrabban felmerülő kérdés az idősellátás hiányosságaira vonatkozott. Kötelességünk gondoskodni időseinkről, éppen ezért minden lehetőséget kihasználunk ezen igények megválaszolására – emelte ki Borboly Csaba.
Az idősgondozással kapcsolatos problémával egy korábban Lókodon tartott ülésen is foglalkoztak. Hargita Megye Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatósága április 12-én egy saját tulajdonban lévő haszonjárművet két évre ingyenes használatra adta a Homoród menti mozgássérültek szállítására. Az átadást követően Székelyföldi Akadémiát tartottak a Kiss Rozália Ökuménikus Öregotthonban, ahol azt a kérdést is körbe járták, hogy mit tehet egy közösség az időskorú emberekért. Egyetértettek abban, hogy az egyház, a közbirtokosságok, a község, a megyei tanács közösen tud hatékonyan segíteni ezen a téren. Ekkor határozták el, hogy megvizsgálják milyen pályázási lehetőségek vannak valamint azt, hogy miként lehet még több állami forrást bevonni a magánalapítványi öregotthon működtetésébe. A közlemény a megyei tanács honlapján olvasható: http://hargitamegye.ro/hirek/szemelygepkocsit-adtak-hasznalatba-a-homorod-menti-mozgasserultek-szallitasara.html. A Munkaügyi-, Szociális- és Családügyi Minisztériumhoz intézett levél ennek a megbeszélésnek a következő lépése, a levelet elküldik a parlament és a szenátus szociális-és közigazgatási bizottságainak is tájékoztatásul.
Csíkszereda, 2016. május 9.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)574 megjelenítés