Minden korosztályt vár a vadászati kiállítás Csíkszentdomokoson

Tanulmányútra várják a diákokat

(1 Szavazat)107 megjelenítés

Hargita Megye Tanácsa a 2018-as évet az Ifjúság Évének nyilvánította, ennek jegyében idén még több rendezvényünk és programunk szól a fiatalok, diákok részére. 

Tavaly Csíkszeredában, Bukarestben és Brüsszelben is népszerűsítették a hagyományos és helyi termékeket, valamint a Székely termék mozgalmat az első alkalommal megrendezett román élelmiszertermékek nemzeti napja alkalmából, október 10-én. A 2017 júliusában megjelent 168-as törvény október 10-ét a  román élelmiszertermékek nemzeti napjává nyilvánította.

Ennek jegyében október 15.-én valamint 16.-án az érdeklődőknek – diákoknak és felnőtteknek egyaránt – szeretnénk lehetőséget teremteni a csíkszentdomokosi vadászati kiállítás meglátogatására: itt vaddisznó, vadmacska, hiúz, szarvas, őz, farkas, róka, medve-trófeákat csodálhatnak meg, de igény szerint rövid, érdekes bemutatókat is hallhatnak: Demeter László a felcsíki természetes élővilágról, Fekete Örs, Hargita Megye Tanácsa Hegyimentő Közszolgálatának vezetője a biztonságos hegyi túrázásról, és Szász Hunor dietetikus az egészséges táplálkozásról tart előadást.

A látogatás során elsajátíthatják a természetjárás alapvető szabályait, megérthetik a környezetbarát viselkedés fontosságát, ritka növény- és állatfajokkal ismerkedhetnek és láthatják a falvak népi emlékeit.

Ugyanakkor a diákoknak lehetőségük lesz többféle tevékenységbe betekinteni: meglátogathatnak egy felcsíki feketeribizli-présműhelyt, ezáltal kapcsolódva a megyei tanács székelytermék-mozgalmához és a hagyományosan készült, helyi  élelmiszertermékek országos napjához is, valamint meglátogathatják a Márton Áron Múzeumot, amelynek kiállításával a nagy püspök iránti tiszteletét fejezi ki szülőfaluja.

Hargita Megye Tanácsa felhívással fordult a megye tanintézményi felé, kérve őket, hogy osztályközösségekkel csatlakozzanak a programhoz. A részvétel az összes tevékenységen ingyenes. A csatolt jelentkezési lap kitöltésével szeptember 27-ig várják a visszajelzéseket az info@hargitamegye.ro e-mailcímre.

Fotó: Tavaly tangazdaságokat látogattak a diákok

Csíkszereda, 2018. szeptember 21.


[ Ifjusági hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774