Mesterség, életforma, értékrend. Négy nap a népi ének jegyében

(0 Szavazat)31 megjelenítés

Harmadik alkalommal szervezte meg a „Nem úgy van most, mint volt régen…” népi ének továbbképzőt a székelyudvarhelyi Legato Egyesület. Kászoniné Fejős Gabriella népzenész és Miklós-Papp Zsuzsanna néptánc- és népdaloktató vezette a hiánypótló foglalkozásokat, amelyeken tíz tehetséges, a népi énekhangképzés iránt érdeklődő diák és tanáraik vehettek részt. 

Az augusztus 31. – szeptember 3. közötti intenzív továbbképzőn udvarhelyszéki és kalotaszegi népdalok eredeti előadásmódját, valamint énekhangképzést tanultak a diákok, emellett a magyar népi zenekultúra (hangszerek, tájegységek, stílusok) gazdag hagyományaival ismerkedtek. A rendezvényt záró, sok-sok dallal fűszerezett kerekasztal-beszélgetésen a népi ének-oktatás jövőjének hazai és helyi kérdéseiről is szó esett. A rendezvény eredményességét kiemelő hozzászólók egyetértettek abban, hogy – ha „nem is lehet már olyan, mint régen” – a Legato Egyesület továbbképzőjéhez hasonló, szakmailag megalapozott, igényes programok nélkülözhetetlenek a népi ének további felelősségteljes oktatásában.

A „Nem úgy van most, mint volt régen…” népi ének továbbképzőt Hargita Megye Tanácsa támogatta.


Kulturális hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, április»
hkscpsv
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774