A hargitafürdői biatlonpályára látogatott Borboly Csaba
(0 Szavazat)40 megjelenítés
A hargitafürdői biatlonpályára látogatott január 8-án, pénteken Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Becze István megyei tanácsos, ahol javában zajlott az edzés, a sportolók a szombat–vasárnapi sílövő-Hargita-kupára készültek. A helyszínen volt Tófalvi Éva biatlonista is, aki elmondta, hogy nagy szüksége volt a megyei tanács támogatására, amelyet a Csíkszeredai Sportklubon keresztül kapott, mivel az nagyban segíti a felkészülését.
Utolsó frissítés: hétfő, 2016 január 11
A megyeelnök, a megyei tanácsos és a biatlonista a pályán „összemérték erejüket”: célba lőttek 10-10 golyóval, miközben körülöttük sürgés-forgás volt, folyt a versenyzők edzése. A hivatásos sportoló mellett a két politikus nem talált célba, a megyeelnöknek is csak egy pillanatig volt sikerélménye, amikor azt hitte, hogy egyik lövése talált, de rögtön kiderült, hogy Tófalvi Éva „segített”, szomszédja céltábláját találva el, természetesen szándékosan.
Borboly Csaba kijelentette: a biatlonosok növelik a térség hírnevét, és a Márton Simon edző tanítványaként versenyző Tófalvi Éva Székelyföld leghíresebb diplomatája, éppen ezért e sportág mellé kell állni, és nagy figyelmet kell szentelni annak, hogy minél több gyermek sportolhasson.
– Gratulálok az ez évi eredményekhez, és azt kívánom, ezentúl is minél gyakrabban láthassuk Tófalvi Évát a televízió képernyőjén jó eredményekkel. Sok székelyföldi fiatalnak életpályát jelenthet e sportág. Ugyanakkor arra ösztönzök mindenkit, hogy ha teheti, jöjjön Hargitafürdőre síelni, itt most van hó, mégpedig jó minőségű, érdemes ide látogatni – nyilatkozta a megyeelnök.
Becze István szerint jó volt személyesen tapasztalni, hogy a hargitafürdői pályán nagyon komoly munka folyik.
– Tudjuk, hogy nincs eredmény kemény munka nélkül, de ezt élmény volt közelről látni. Meggyőződésünk, hogy a sportolók felkészülését támogatni kell, és az elért eredményekért büszkék vagyunk Tófalvi Évára – mondta a megyei tanácsos.
Csíkszereda, 2016. január 8.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)40 megjelenítés