Legyen a családok háza a megyeháza!

(0 Szavazat)77 megjelenítés

Elkezdődött a Csíki Anyák Egyesülete (CsAkEgy) által szervezett Édesanyák hete című programsorozat, amelynek szervezői május 5–9. között érdekes programokra hívják a csíkszeredai édesanyákat. Az esemény megnyitóját május 5-én, kedden délután tartották, édesanyák által beküldött fényképek kiállításával egybekötve. Jelen volt Tiboldi Beáta, az egyesület elnöke,  Borboly Csaba megyeelnök, valamint az öt napig tartó rendezvénysorozat fővédnöke, Ékes Ilona, az Európai Regionális Szervezet (ERGO) elnöke, volt országgyűlési képviselő is, aki nyitóbeszédében örömét fejezte ki a szoros kapcsolat miatt, ami a CsAkEgy és a magyarországi civilszervezet között létrejött. Kiemelte a nagycsaládok fontosságát, a testvérek szerepét, a szülők, édesanyák boldogságának szükségességét ahhoz, hogy a gyerekek megfelelően növekedhessenek lélekben is. Borboly Csaba megyeelnök gratulált a Csíkianyák szervezetének a rendezvénysorozatért, biztatta őket, hogy minél több ilyen eseményt álmodjanak meg és hozzanak létre, és biztosította a támogatásáról.

– Várjuk a sok-sok rendezvényt, amit az egyesület szervez, mert a megyeháza a családok háza is. Itt mindig van helyük, és nemcsak itt, hanem az alárendelt intézmények épületeiben is. Ez a rendezvény erőt ad sokuknak a továbblépéshez, értelmet ad a jövőnknek, a munkánknak – emelte ki az elöljáró.

A nyitóbeszédek után Vaszi Levente és a kósteleki gyerekek előadásában hallgathatták meg a jelenlévők az Édesanyám karján növelt ingemet címet viselő zenés előadást, majd a Kérdezz-felelek az Aviva-módszerről – a hormonstimuláló tornáról tartott bemutató előadást Keresztes Erika Aviva-oktató.

A rendezvénysorozatot, az eddigiekhez hasonlóan, ezután is támogatja Hargita Megye Tanácsa a Családprogram révén, amelyet azért hoztak létre, hogy a családoknak szóló eseményeket, rendezvényeket, valamint a közös tevékenységeket támogathassák megyeszerte, a közösségerősítés céljával. Az egyesület ötödik alkalommal szervez nőkkel, anyasággal, várandóssággal, születéssel, gyerekneveléssel kapcsolatos rendezvényt, amelyre több területről hív meg szakembereket, hallgat meg véleményeket, lehetőséget ad az édesanyáknak, hogy megosszák problémáikat, és közösen, szakemberek segítségével találjanak rá megoldásokat. Folyamatosan várják minden édesanyától a témajavaslatokat, a saját kérdéseiket, amelyekre az ilyen eseményeken választ kaphatnak a közösség segítségével.

Ez az esemény főként a várandósokat és kisgyereket nevelő családokat szólítja meg, de a közeljövőben, június 6-án lesz olyan családoknak szervezett esemény is a városban, ahová bekapcsolódhatnak a tiniket nevelő szülők és gyerekeik is.

A megyeháza márványtermében a hét minden napján tartanak előadásokat, megtekinthető a fotókiállítás, lesznek  gyerekfoglalkozások, arcfestés, továbbá az előadások ideje alatt játszósarkot, légvárat működtetnek a márványterem közelében.

 

Csíkszereda, 2015. május 6.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, április»
hkscpsv
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774