Székelyföldi szívözön Szebenben

( Szavazat)58 megjelenítés
A Szív-motívumok Székelyföldön című kiállítás Szebenben is bemutatkozott. A Hargita Megye Tanácsa műemlékvédelmi részlege által kiírt fotópályázat anyagát november 10-én a Nagyszebeni Magyar Kulturális Központ galériájában mutatták be. 
 A Magyar Kultúra Napján családias hangulatban nyílt meg szombaton Nagyszebenben az a fotókiállítás, amely a székelyföldi építészeti motívumkincs egyik leggyakrabban előforduló elemét örökíti meg. Az ötödik állomásához érkezett tárlat megnyitóján Takács Gyöngyvér, a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda munkatársa köszöntötte az érdeklődőket bemutatva a kiállítás megszervezésének előzményeit. Mint elmondta, tavasz óta foglalkoztatja a téma és a motívumokat létrehozó emberi gesztus, mely egyben jelzése is az adott épített környezet szerethetőségének. Hargita Megye Tanácsa részéről Márton Ildikó, a műemlékvédelmi részleg munkatársa mutatta be a tárlat anyagát szolgáltató pályázat részleteit, amelyre azóta is folyamatosan érkeznek be a munkák, tehát az egyszerű fotópályázat valóságos motívumkincs-mentő akcióvá nőtte ki magát.
– Ez a tárlat úgy járult hozzá a hatékony és tartós műemlékgondozáshoz, hogy ugyanakkor remek párbeszéd-lehetőséget teremtett a megyei tanács műemlékvédelemmel foglalkozó szakemberei és a műemlékek iránt érdeklődő lakosság között – mondta Márton Ildikó.
Guttman Szabolcs szebeni származású építész szerint a magyar kulturális irodát vendégül látó házhoz leginkább találó kiállítást sikerült szombaton megnyitni. Az építész ugyanakkor kifejezte, hogy szeretné a Kolozsvár belvárosában nemrég létrehozott 250 négyzetméteres galéria-kávézóban is vendégül látni a „szívözönt”, amely komoly szakmai lehetőségeket is rejt magában, mivel hasonló tematikájú részletekkel foglalkozó építészettörténeti tanulmány még nem született.
Serfőző Levente, a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda vezetője szintén köszöntötte a színvonalas kiállítást, amely szerinte üde színfoltja az Ars Hungarica magyar kulturális fesztiválnak, tágítva műfaji sokszínűségét és erősítve a két régió közti kapcsolatot.
Mint korábban is írtuk, a kiállítás anyaga a Hargita Megye Tanácsának műemlékvédelmi részlege által szervezett Szív-motívumok Székelyföldön című pályázatára érkezett alkotásokból áll össze. A kiállítás az épített környezet részleteiben rejlő szépségekre, értékekre hívja fel a figyelmet. A pályázaton a lakosság mellett jeles fotósok is részt vettek, így a gyűjtemény dokumentációs jellegéhez jelentős művészi érték is adódott.
A tárlat következő, hatodik állomása a nagyszebeni református templom lesz, ahol december folyamán lehet majd megcsodálni a székelyföldi építészet szíveit.
 
Csíkszereda, 2012. november 10.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, május»
hkscpsv
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774