Közvita Hargita Megye Tanácsának ifjúsági stratégiájáról

(0 Szavazat)65 megjelenítés

Hargita Megye Tanácsa tematikus leosztásának megfelelően áprilisban az oktatásra fekteti a hangsúlyt, ezért a közvitára bocsátott, a 2015-2020-as időszakra tervezett ifjúsági stratégiájának konzultációjára hívja meg az érintetteket és érdeklődőket egy workshop keretében. 

Az ifjúsági stratégia kidolgozása egy olyan kezdeményezés volt, amelynek igénye kívülről érkezett és a megyei tanács felkarolta azt, ugyanakkor a stratégia-tervezet egy széleskörű konzultációs folyamaton ment keresztül, amelyben a fiatalok és a fiatalokat érintő egyéb ágazatok képviselői is aktívan részt vettek.

A stratégia elfogadása előtt A közigazgatási döntéshozatalok átláthatóságára vonatkozó 52/2003. számú törvény 7. cikkének előírásai értelmében ismételten a tervdokumentum végleges tartalmának megbeszélésére, elemzésére hívják az érintetteket a közvita alkalmával. A tervdokumentum az alábbi linken érhető el: http://judetulharghita.ro/consiliul/hotarari/proiecte-de-hotarari-si-dispozitii.html?a=search&f3763=strategie

A közvitát április 21-én 16 órától tartják a csíkszeredai megyeháza márványtermében, a javaslatokat, észrevételeket előzetesen április 20-án 16 óráig várják az elemzo@hargitamegye.ro e-mail címre. A hatékonyság érdekében kérik a két percnél hosszabb hozzászólásokat előzetesen elküldeni az elemzo@hargitamegye.ro címre április 20-án 16 óráig, így biztosítani tudják, hogy ezen hozzászólások nyomtatott változatát minden résztvevő megkapja.

 

Csíkszereda, 2015. április 17. 


[ Ifjusági hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774