( Szavazat)77 megjelenítés Példa értékű összefogás erdeménye a 2010 május 16-án megtartott telekfalvi református templom felszentelése, amelyet templomszentelő ünnepi Istentisztelet keretében tartottak.
A 2005. évi, Udvarhelyszéket ért természeti katasztrófa során Telekfalva Református temploma is súlyosan rongálódott. A hibák később jelentkeztek, amikor a födémszerkezete 2005. december elején beszakadt, melynek következtében életveszélyessé nyilvánították a templomot. 2006 áprilisában kezdtek neki a templom felújításának.
Utolsó frissítés: hétfő, 2010 május 17
A templom feljavítása jelentős anyagi megtelhelést jelentett a mintegy 200 lelket számláló kis falunak és gyülekezetének, éppen ezért a felújítás érdekében összefogtak a település magyarországi és horvátországi testvérgyülekezetei, helyi vállalkozók, és Hargita Megye Tanácsa is jelentősen támogatta a felújítást. Ugyanakkor a felújított templomba festett kazettás mennyezetet építettek a régi megrongálódott födém helyett, és ezeket a kazettákat „örökbe lehetett fogadni”, ezzel is segítve a templom helyreállítását. Az „örökbe fogadás” természetesen szimbolikus, de az örökbe fogadó nevét a kazetta hátlapjára felírták, valamint a templomba elhelyeztek egy táblát az örökbefogadók névsorával, és az ünnepi Istentiszteleten emlékplakett átnyújtásával köszönték meg a támogatást.
Ezért számított nagy eseménynek a templom felszentelése a gyülekezet életében, az Istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspök-helyettese hirdetett igét, Antal Zoltán esperes osztott úrvacsorát, és Juhász Ábel, a helyi egyházközség lelkésze mondott köszönetet minden egyes jószándékú támogatónak a nemes felajánlásokért. Jelen voltak a magyarországi és egy horvátországi testvérgyülekezet lelkészei, és a Magyar Református Szeretetszolgálat is képviseltette magát az eseményen. Beszédet mondott Balatonvilágos testvérfalu polgármestere, és Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke, aki kiemelte, “aki templomot épít, az jövőt épít”. Elmondta, a felújítás nagy tanulsága az, hogy sokra vagyunk képesek, ha összefog az erdélyi és az anyaországi magyarság. Ezt az összefogást példázza a felújítási munkálatokhoz szükséges összeg előteremtése, ezt példázza az is, hogy nem egy magyarországi testvérünk kalákázott az építőtelepen, s ezt példázza a festett kazettás mennyezet kivitelezésére indított eredményes gyűjtés is. Az a közösség, amely templomot épít, újjáépít, hosszú távra tervez.
„Megtapasztalva a telekfalviak és barátaik igyekezetét, a bizalom tölt el bennünket. Bízunk abban, hogy múltunk ismerete, az összefogás ereje, a hit jó alapot képez ahhoz, hogy itthon boldoguljunk szülőföldünkön, s meggyőz abban, hogy lesz magyar jövő ezen a tájon. Minderre bizonyság a telekfalvi példa” – fejtette ki Borboly Csaba.