(1 Szavazat)74 megjelenítés
Ravatalozót avattak Kányádon október 29-én, amely Hargita Megye Tanácsa és a helyi önkormányzat támogatásával valósult meg, összesen 153 ezer lej értékben. Jelen voltak a kányádi lakosok, Sógor Géza református lelkipásztor, Madarász Attila római katolikus plébános, Sándor György polgármester, Bálint László alpolgármester, valamint Borboly Csaba megyeelnök.
Utolsó frissítés: szerda, 2013 október 30
Sógor Géza prédikációjában hangsúlyozta, hogy az épület útkereszteződésbe épült, de rendeltetésénél fogva is útkereszteződés, ahol a földi élet találkozik az örök élettel. György Sándor polgármester és Borboly Csaba megyeelnök beszédében egyaránt a létesítmény fontosságát emelte ki, ez a méltó végtisztesség helye. Borboly Csaba szerint a közösség fontos intézménye a ravatalozó, ezért támogatta ennek megépítését a megyei tanács.
– Nagy kihívás egy kistelepülés életében egy ilyen ravatalozó megépítése, de a kányádiaknak is sikerült. Az összetartozás érzése, az egymásra figyelés meghozta eredményét, és a jövőben is meg fogja hozni – mondta a megyeelnök.
Madarász Attila plébános rövid könyörgéssel emlékezett elhunyt szeretteinkre a közelgő halottak napja alkalmából, majd megszentelte a ravatalozót.
Csíkszereda, 2013. október 30.
Tetszett ez a cikk?(1 Szavazat)74 megjelenítés