Történelmi családok erdélyi kastélyait bemutató kötet jelent meg Csíkszeredában

( Szavazat)95 megjelenítés
Egyszerre építészeti és családtörténeti monográfia az a most megjelent kötet, amely 133 erdélyi kastélyt és 61 nemesi családot mutat be 640 oldalon, több mint 1100 színes képpel. A csíkszeredai szerzőpáros, Bicsok Zoltán levéltáros és Orbán Zsolt történelemtanár „Isten segedelmével udvaromat megépítettem...” – Történelmi családok kastélyai Erdélyben című könyve a Gutenberg Kiadó és Nyomda gondozásában jelent meg, és november 30-án, szerdán este mutatták be a szerzők jelenlétében, a megyeszékhelyen.
 
 
– Akik a könyvek sorsát siratják, azoknak szívesen küldünk fényképet a mai bemutatóról – mutatott körbe a csíkszeredai polgármesteri hivatal zsúfolásig megtelt termében Burus János Botond újságíró, a könyv szerkesztője. Kiemelte, a kötet szintézis jellegét tartja a nagy erdélyi kastélykönyv legnagyobb erősségének, azt, hogy egybefonódik benne a család- és építészettörténet. – Részletes és ezért sokszor torokszorító leltár készült az erdélyi kastélyokról – jelentette ki, és felhívta a figyelmet a kötet egyéb érdekességeire is, mint a Hargita megyei levéltárban őrzött címeres viaszpecsétek reprodukciói vagy az a mintegy 80 levélrészlet, melyet a nemesi családok tagjai láttak el kézjegyükkel. A szerkesztő rámutatott, a kötet arra is pontosan reflektál, hogy mi történt e kastélyokkal 1989 után. – Sajnos gyakorlatilag nincs olyan intézményes keret, amely biztosítaná, hogy unokáink is láthassák ezeket az épületeket – állapította meg Burus.
 
A kiemelkedően igényes kivitelezésű, vaskos kötet a támogatóknak köszönhetően elérhető áron vásárolható meg. A megjelenéshez anyagilag hozzájárult a romániai Nemzeti Kulturális Alap (AFCN), Hargita Megye Tanácsa, Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Kovászna Megye Tanácsa, az Alcsík Kistérség Fejlesztési Társulás, valamint Magyari Zoltán. A polgármesteri hivatal részéről Antal Attila alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, Hargita Megye Tanácsának képviseletében pedig Becze István megyei tanácsos. Utóbbi szerint Székelyföld fejlesztése csakis értékeink felmérésén és bemutatásán alapulhat.
 
– Ezek a kastélyok árulkodnak Erdély múltjáról és egyedi értékeiről, meglévő és kitörölhetetlen bizonyítékai a térség történetének. Ezekre az értékekre alapozva lehet idegenforgalmat és jövőt tervezni – jelentette ki Becze, megköszönve Hargita Megye Tanácsa nevében a szerzők kitartó munkáját, amely bizonyíték arra, hogy lehet és érdemes időben maradandó, valós értéket létrehozni.
 
Haller Béla, a nemesi családokat összesítő Castellum Alapítvány elnöke méltatásában elmondta, a szerzők feltárták, és ahol lehetett, tisztázták a szakirodalom ellentmondásait. Gondolatmenete optimista végkicsengésű volt: „ha több kastély nem is épül, kastélyok épülnek újjá Erdélyben”. Kijelentette: a bemutatott kötet az utóbbi húsz év mozgalmas krónikája is egyben, a legutolsó adatok 2011 augusztusából származnak. Orbán Zsolt történelemtanár, a szerzőpáros egyike elmesélte, hogy folyton aktualizálták a kastélyokról szóló információkat, gyakran vissza kellett térni a helyszínre, mert az épületek állaga az évek során változott. Szerzőtársa, Bicsok Zoltán levéltáros arról beszélt, hogy egy nem szokványos magyaróra hatására vágott bele a kastélyok kutatásába. A két csíkszeredai szerző elmondta: hat-hét éve fogalmazódott meg bennük a kötet összeállításának gondolata, ekkor kezdték alapos terepmunkával és levéltári kutatásokkal felmérni és dokumentálni az épített örökségünk relikviáit.
 
Csíkszereda, 2011. december 1.
  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774