Térségenként szervezett fórumokon mutatják be a támogatásokat

( Szavazat)79 megjelenítés
Hargita Megye Tanácsa 2013-as évi pályázati programjait ismertette április 17-én, szerdán Székelyudvarhelyen, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont konferenciatermében megtartott fórumon Zonda Erika, a megyei tanács Programok és Alárendelt Intézmények Vezérigazgatóságának vezetője. 
 A pályázati programok általános adatai, valamint jogszabályi hátterének bemutatása után Zonda Erika kitért valamennyi szakterületre – ifjúság, család, sport, kultúra, turisztika –, valamint a tűzoltó-egyesületek támogatására, ismertetve a programok szakterületeit, a pályázók körét, az előirányzott keretösszegeket, az önrész arányát, illetve esetenként az egy projektre megpályázható maximális összeget.
A Programok és Alárendelt Intézmények Vezérigazgatóságának vezetője kiemelte, a pályázatok között az idei évben újdonságnak számít a családi programok, illetve az önkéntes tűzoltó-egyesületek támogatása. Ami a különböző területeken kiosztott vissza nem térítendő támogatások nagyságrendjét illeti, a legnagyobb előirányzott keretösszeg a sporté (270 000 lej), de jelentős összeget szán a megyei tanács az általános kulturális pályázatokra (196 000 lej), turisztikai projektekre (150 000 lej), illetve a Hargita megyei népviseletek támogatására (120 000 lej) is.
Gál Sándor, a Pont Pályázatfigyelő program koordinátora mutatta be az ifjúsági pályázatok on-line benyújtásának részleteit, ezeket ugyanis a tavalyi évhez hasonlóan nemcsak nyomtatott formában lehet leadni. A Hargita Megye Tanácsával két éve együttműködő Pont Csoport képviselőjének előadásában az udvarhelyszéki civil szervezetek képviselői végigkísérhették az internetes pályázatbenyújtás teljes folyamatát.
A mintegy harminc érdeklődőtől megannyi gyakorlatias kérdés érkezett. Ezekre válaszolva, a technikai jellegű részletek pontosítása mellett Zonda Erika ismertette a megyei tanács végzős egyetemi hallgatók számára meghirdetett gyakornoki programját. Továbbá elmondta: az ügyintézést megkönnyítendő a pályázatokat be lehet nyújtani Hargita Megye Tanácsa székelyudvarhelyi, gyergyószentmiklósi, székelykeresztúri és maroshévízi irodáiban is.
A fórum végén Zonda Erika felkérte az ifjúsági, szociális, kulturális, turisztikai, sport- és tűzoltó-egyesületek, civilszervezetek képviselőit, hogy ha javaslataik vannak új pályázati programokra, vagy észrevételeik a jelenlegi kiírások kapcsán, ezeket juttassák el a megyei tanácshoz. Az intézmény célja az, hogy ezeket a programokat folyamatosan tökéletesítse, ebben pedig az érintettek véleménye és visszajelzései a leglényegesebbek, hiszen ezek a pályázati formák a szervezetek szolgálatára jöttek létre.
Hargita Megye Tanácsa 2013-as pályázati programjai révén a 2005. évi 350. számú törvény alapján vissza nem térítendő támogatást nyújt a megyében tevékenykedő, jogi személyiséggel rendelkező, nem kormányzati és nem profitorientált, bejegyzett civilszervezeteknek a következő szakterületeken: ifjúsági, szociális, kulturális, turisztikai, sport- és tűzoltó-egyesületek támogatása.
A fenti pályázati lehetőségeket Gyergyószentmiklóson is bemutatják április 18-án, csütörtökön 11 órától a Római Katolikus Plébánia nagytermében.
 
Székelyudvarhely, 2013. április 17.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774