Szlovéniában tanácskoztak a Progress projekt partnerei

( Szavazat)45 megjelenítés
A szlovéniai Koper városában tanulmányúton vett részt Hargita Megye Tanácsa képviseletében az európai uniós Progress projekt itteni vezetője, Gál Tünde az elmúlt héten. A projekt célja a fiatal pályakezdők helyzetének és munkalehetőségeinek felmérése a szociális és a civil szférában, új foglalkoztatási formák kialakítása és a fiatalok elhelyezkedésének elősegítése a munkaerőpiacon.  
 A múlt heti, első tanulmányúton bemutatták a partnerrégiók jó gyakorlatait, tapasztalatait, illetve sor került a projekt következő lépéseinek megbeszélésére.
A kétnapos találkozó programja ennek megfelelően a szlovéniai régióban fellelhető jó gyakorlatok bemutatásával kezdődött. A résztvevők meglátogatták a város egyik legrégebbi civilszervezetét, a Rotundát, amelynek fő tevékenységi köre a fiatal pályakezdőknek nyújtott tanácsadás, illetve civilszervezeteket tömörítő egységként is tevékenykedik, munkájával segíti a környékbeli kisebb szervezeteket a működéshez szükséges tőke előállításában. Továbbá bemutatták a pirani helyi termékeket tömörítő szociális szervezetet (Product of Piran), majd a polgármesteri hivatalban következett egy látogatás, ahol az alpolgármester elmondta, az intézmény nagy hangsúlyt fektet a társadalomból kirekesztett személyek segítésére és visszaintegrálására. Az elöljáró bemutatta szociális programjaikat is.
A második nap a projektvezetők megbeszélésével kezdődött, ahol mindenki beszámolt eddig elért eredményeiről, illetve a következő fontos lépéseket is megtárgyalták. Ezután kezdődött a szeminárium, amelyen a helyi szakértők ismertették a munkanélküliek helyzetét, a civilszervezeteket érintő fontosabb törvényeket. A tanácskozáson a régióban működő egyetem karrierirodáinak vezetői is képviseltették magukat.
Az első tanulmányút sikeresen zárult, a következőt Hargita megyében szervezik meg június 25–26-án.
 
Csíkszereda, 2013. június 17.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774