Székelyföldi Akadémia: a párbeszéd intézménye

( Szavazat)69 megjelenítés
A Székelyföldi Akadémia évzáró eseményét rendezte meg Hargita Megye Tanácsa december 13-án Csíkszeredában, a megyeházán. A rendezvénysorozatot 2010 nyarán indította a megyei tanács azzal a céllal, hogy bevonja a közéletbe, valamint a politikai döntéshozatal előkészítésébe a vidéki értelmiséget, és az előadás-sorozat már a második köréhez érkezett.
 
A záróünnepségen – amelyen részt vettek polgármesterek, önkormányzati képviselők, közéleti személyiségek, egyházi elöljárók – díjazták az akadémia előadóit és a községekben kiemelkedő, eredményes tevékenységet folytató személyiségeket, utóbbiaknak Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, az RMDSZ szövetségi elnöke adta át a kitüntetést. (A díjazottak névsorát alább olvashatják.) Beszédében Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kijelentette: Székelyföld ügyét érdemben akkor lehet kezelni, ha elfogadjuk, hogy gondjainkra nekünk kell megtalálnunk a megoldást.– Fel kell ismernünk, hogy óriási értékekkel rendelkezünk, és lehet bármekkora gazdasági válság, ha odafigyelünk egymásra, ha segítjük egymást, akkor képesek leszünk a megmaradásra – mondta a tanácselnök, aki szerint a Székelyföldi Akadémia a párbeszéd, a kapcsolattartás intézménye. – Úgy gondolom, a helyi értelmiségiek és a közéleti szereplők között hidat tudtunk építeni, amely mindkét irányban átjárható; a Székelyföldi Akadémiának köszönhetően sikerült a helyi értelmiség véleményét jobban figyelembe venni, szaktudását hasznosítani a helyi, megyei, de akár országos döntésekben is. Ugyanakkor a mai díjazással arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a most kitüntetettek nem tízperces sztárok, akik a tévéből ismertek, és akiket falunapokra elhoznak Magyarországról, hanem azok az emberek, akik nap mint nap településükön dolgoznak közösségükért, és ezáltal fejlesztik a térséget, Székelyföldet. Ezeket az embereket be kell mutatni a nyilvánosságnak, mert csakis felnézhetünk rájuk.
 
Kelemen Hunor szövetségi elnök felszólalásában hangsúlyozta: azok a közösségek lesznek sikeresek, amelyeken belül erős a bizalmi tőke.
 
– A gazdasági válság nem kerülte el ezt az országot, Székelyföldet sem, és minden közösség keresi a kiutat a jelenlegi helyzetből, amelyet egy morális válság előzött meg. Nézetem szerint ezt kell nekünk mihamarabb orvosolnunk. Ez mindannyiunk közös felelőssége, az értelmiség szerepe pedig ebben a helyzetben sokkal fontosabb, mint bármikor máskor – mondta megnyitóbeszédében. – Közös felelősségünk a bizalom, a hit visszaadása az emberek számára, e feladat elől nem tud elmenekülni sem a politikus, sem a helyi vezetők, sem a városi és vidéki értelmiség.
 
Az RMDSZ elnöke úgy látja, a válság és a mindennapi problémák ellenére Székelyföld fejlődik, épül és erősödik, az önkormányzati vezetők és közösségek is tudják, hogy dolgaikat más nem oldja meg helyettük, ezért szükség van minden székelyföldi, tenni akaró és tenni tudó ember segítségére és tapasztalatára.
 
– A Székelyföldi Akadémia is ehhez járult hozzá, a közös tervezést és a közös cselekvést szorgalmazta, ezt kell nekünk tovább vinnünk – jelentette ki Kelemen Hunor.
 
A Hargita megyei családok helyzetéről készült, Hargita Megye Tanácsa által megrendelt felmérés eredményét mutatta be Sólyom Andrea, a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa. A kutatás adatait a 2011. június 18 – július 10. közti időszakban vették fel 876 fős mintán, a célpopuláció Hargita megye 18 év fölötti állandó lakossága volt. Az eredményekből többek között kiderül, hogy országos átlag alatti egy főre eső jövedelem jellemző a megyében 588 lej, míg a romániai átlag 795 lej. A háztartások átlagosan 1526 lejt költenek havonta, 33%-át élelmiszerre, 18%-át lakásfenntartásra. A megkérdezettek a legsúlyosabb problémának a munkanélküliséget (főként falun), a pénztelenséget, az alacsony kereseteket, a szegénységet és a létbizonytalanságot tartják, míg általában az egyház tevékenységével, valamint az alap- és középfokú oktatási intézményekkel a leginkább elégedettek. (Mellékeltük a bemutatót.)
 
Zonda Erika programigazgató a megyei tanács családprogramját ismertette, majd Borboly Csaba az előadókat az Összetartozás jelvényével tüntette ki, ezt követően pedig a helyi személyiségeket díjazták.
 
Csíkszereda, 2011. december 13.
 
A díjazott előadók listája, illetve előadásuk témája:
 
Biró A. Zoltán professzor, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem dékánja, a minőségi oktatás és kutatás egyik székelyföldi meghonosítója – a fiatalok itthon maradása
 
Csíki Csongor onkológus osztályvezető orvos, szakpolitikus – családorvosi ellátás, orvosi ügyelet, kórházak decentralizációja a gyakorlatban
 
Csutak István régiófejlesztési szakember, a regionális politikák szakértője – a székelyföldi vidékfejlesztés
 
Duda Tihamér Attila közgazdász, az egészségügyi biztosító pénztár vezetője, az egészség és gazdaság közötti összefüggések ismerője – családorvosi ellátás, orvosi ügyelet
 
Elekes Zoltán szociológus, a Hargita Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője, a kiskorúak védelmét szolgáló intézkedések kiötlője és kivitelezője – Hargita megye szociális problémái
 
Ferencz András, a biogazdálkodás szakértője, a Hargita Megyei Agrárkamara munkatársa – biogazdálkodás
 
Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő, a minőségi, gyermekközpontú oktatás szorgalmazója, a pedagógusi szakma társadalmi elismertsége növelésének következetes művelője – tanügy és oktatás
 
Gászpor István, a turisztikai pályázatok projektmenedzsere – agrárfejlesztés Székelyföldön
 
Hermann Gusztáv Mihály egyetemi oktató, történész, tankönyvszerző, a székely múlt szakavatott kutatója – vidéki értelmiség és a tudomány
 
Horváth Alpár, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozatának tanára – székelyföldi turizmus
 
Márton István, Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének vezetője – székely konyha, székely termékek, erdőgazdálkodás és vadkárok
 
Máthé Emma, a Hargita Megyei Agrárkamara vezetője – biogazdálkodás
 
Mihály János történész, a székely múlt kutatója, Hargita Megye Tanácsáa jelképeink újrafelfedezését szorgalmazó Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoportjának vezetője – székely történelmi zászlósor
 
Süveg Éva, Hargita Megye Tanácsa Műemlékvédelmi Közszolgálatának munkatársa – székely kapuk
 
Szép Róbert, Hargita Megye Tanácsa Fejlesztési igazgatóságának vezetője – EU-s pályázati lehetőségek
 
Túros Eszter művészettörténész, Hargita Megye Tanácsa Műemlékvédelmi Közszolgálatának vezetője – virtualisszekelyfold.ro honlap
 
Vargyas Lehel, a Hargita Megyei Egészségügyi Biztosító Pénztár igazgatóhelyettese – családorvosi ellátás, orvosi ügyelet
 
Zólya Zoltán, Hargita Megye Tanácsa Helyi Közigazgatási Vezérigazgatóságának munkatársa – polgárvédelem
 
A települések díjazottjainak listája:
 
1. Hargita Megye Tanácsának Vitos Mózes-díja a kiemelkedő vidékfejlesztési tevékenységért jár, és azoknak a személyeknek adományozható, akik a megye és Székelyföld mezőgazdaságának fejlesztésével, az új technológiák elterjesztésével, a termelés hatékonyságát javító kutatásokkal, az agrárium európai uniós csatlakozását elősegítő tevékenységükkel hozzájárultak a mezőgazdaságból élők életminőségének javításához.
 
– Bajkó László, javasolta Gyergyóditró polgármestere;
 
– Barta Gábor, javasolta Kászonaltíz polgármestere;
 
– Lőrincz András gazdaegyesületi elnök, javasolta Felsőboldogfalva polgármestere;
 
- Szőcs Béla agrármérnök, javasolta Szentábramhám unitárius lelkésze, Berei István.
 
 
 
2. Hargita Megye Tanácsának Kájoni János-díja azoknak a személyeknek adományozható, akik a kulturális élet, az irodalom, a művészetek (zene, tánc, színház, iparművészet, építőművészet, népművészet, film- és fotóművészet) terén kiemelkedő művészi színvonalú alkotó tevékenységet, valamint a közművelődésben hosszú időn keresztül maradandó értéket teremtő, kimagasló munkát végeztek.
 
– András Loránd néptáncoktató, javasolta Máréfalva polgármestere;
 
– Farkas Aladár sporttanár, javasolta Borszék polgármestere;
 
– Portik-Bakai Ádám művelődésszervező, javasolta Gyergyóremete polgármestere;
 
– Dr. Sata Attila, javasolta Homoródszentmárton polgármestere.
 
 
 
3. Hargita Megye Tanácsának Majláth Gusztáv Károly-díja azoknak a személyeknek adományozható, akik huzamosan kiemelkedő nevelő és oktató munkát végeztek a gyermekek, a tanulók személyiségformálásában, képességfejlesztésében, tehetséggondozásában, iskolateremtő munkásságuk elméleti és gyakorlati eredményeit a megye többi oktatási intézményében hasznosítják.
 
– Berei Enikő logopédus, javasolta Szentábrahám unitárius lelkésze, Berei István;
 
– Fülöp László fizika-kémia szakos tanár, javasolta Csíkkarcfalva polgármestere;
 
– Mincsor Erzsébet tanítónő, javasolta Gyergyóremete polgármestere;
 
– Pál Ákos pedagógus, javasolta Oroszhegy polgármestere;
 
– Pál Zoltán történelemtanár, javasolta Csíkszentmárton polgármestere;
 
– Péter László történelemtanár, javasolta Csíkszentdomokos polgármestere;
 
– Szávai Márton nyugalmazott tanító, javasolta Etéd polgármestere;
 
– Zöld Ilona tanítónő, javasolta Csíkpálfalva polgármestere.
 
 
 
4. Hargita Megye Tanácsának Önzetlenség Díja azoknak a személyeknek adományozható, akik önzetlen tevékenységükkel hozzájárultak emberi életek megmentéséhez vagy biztosításához és/vagy értékteremtéshez Hargita megyében.
 
– Györffy Zsolt katasztrofavédelmi felelős, javasolta Gyergyószárhegy polgármestere.
 
 
 
5.Hargita Megye Tanácsának Márton Áron-díja, azoknak a személyeknek adományozható, akik a tudományos, kulturális és sportéletben, a közigazgatásban, a megye nemzetközi kapcsolatainak építésében vagy más területeken kimagasló eredményeket értek el, vagy tevékenységükkel méltóvá váltak az elismerésre.
 
– Antal Zoltán, református lelkész, javasolta Székelykeresztúr polgármestere;
 
– Becze Enikő, javasolta Csíkszépvíz polgármestere;
 
– Bíró Endre református lelkész, javasolta Bögöz alpolgármestere;
 
– Erdős Ágnes, javasolta Gyergyóalfalu polgármestere;
 
– Kedves Róbert alpolgármester, javasolta Csíkszenttamás polgármestere;
 
– László Szilveszter Sándor székelyszentkirályi vállalkozó, javasolta Oroszhegy polgármestere;
 
– Lukács Áron egyházmegyei bíró, javasolta Fenyéd polgármestere;
 
– Pál Gizella anyakönyvvezető, javasolta Gyergyóremete polgármestere;
 
– Varga Attila István vállalkozó, javasolta Butyka Zsolt helyi RMDSZ-elnök, Tusnádfürdő;
 
– Varga János plébános, javasolta Csíkszentsimon polgármestere.
 
 
 
6. Hargita Megye Tanácsának Keresztes Lajos-díja azoknak az aktív vagy a versenyzéstől visszavonult sportolóknak adományozható, akik kiemelkedő sporteredményt értek el, valamint azoknak, akik sportvezetői, sportoktatói munkájukat magas színvonalon végezték.
– Pál László és Pál Dezső vállakozók, javasolta Szentábrahám unitárius lelkésze, Berei István.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774