(0 Szavazat)47 megjelenítés
Ünnepi szentmisén avatták fel január 17-én Madéfalván az új, európai uniós szabványok szerint épült ravatalozókápolnát. Tamás József segédpüspök megáldotta a létesítményt és a magánszemélyek által adományozott harangot, amelyet meg is szólaltatott. A püspök beszédében elmondta, hogy nemcsak az EU előírásai miatt fontos a ravatalozó megépülése, hanem azért is, hogy a közösség megtartsa ősi temetési szokását.
Utolsó frissítés: kedd, 2013 október 22
Hargita Megye Tanácsa és az RMDSZ közbenjárására a ravatalozó építésére 200 ezer lej érkezett a kormánytól, a teljes munkálat értéke pedig 450 ezer lej. Az alapkövet 2008-ban fektették le, az építéshez hozzájárult a helyi önkormányzat, közbirtokosság, a hívek, magánszemélyek, vállalkozók. A 150 négyzetméteres alapterületű ravatalozót Szikszai László tervezte.
A szentmisén részt vett Kelemen Hunor művelődési miniszter, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, valamint Becze István és Szentes Antal megyei tanácsosok is.
Mint ismeretes, készül a temetésekre vonatkozó, az EU-normáknak megfelelő jogszabály, és ezt megelőzve Hargita megyében már több magyar történelmi felekezethez tartozó helyi közösség építtetett ravatalozókápolnát.
„Ezt a modernizációs törekvést – mint minden, a haladást szolgáló törekvést – támogatja a megyei önkormányzat, ezért szerzett anyagi forrásokat e ravatalozókápolna építéséhez” – nyilatkozta Borboly Csaba megyeitanács-elnök, hangsúlyozva, hogy az általa vezetett intézmény számára prioritás a kistelepülések fejlesztése.
Csíkszereda, 2010. január 17.