MIÉRT jó Brüsszelbe menni?

( Szavazat)38 megjelenítés
Avagy az állásokat nem fentről osztják, de mindent lehet, csak akarni kell
A kapitalista rendszerben az állásokat nem fentről osztják – derült ki június 30-án Marosfőn népes érdeklődő csapat jelenlétében a VII. EU-tábor megnyitóján. Az idei rendezvény központi témáját, a még mindig tartó gazdasági világválság miatt, az állások és elhelyezkedési lehetőségek képezték.

A megnyitón jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Bodó Barna, a Sapientia EMTE kolozsvári karának docense, Bodor László MIÉRT-elnök, Széll Lőrinc, az Országos Sport- és Ifjúsági Hatóság alelnöke, valamint Bende Sándor, a Gyergyó Területi RMDSZ elnöke.

Megnyitóbeszédében Borboly Csaba üdvözölte, hogy a MIÉRT az álláskeresés, tapasztalatszerzés és tanulás összefüggéseit választotta az idei tábor fő témájának. Mint elmondta, amellett, hogy most nagyon időszerű az állásokról beszélni, nagyon fontos az is, hogy mindez egy tábori közösségben történik, ahol a fiatalok talán már a törvény által megszabott nagykorúság előtt felnőttkorba lépnek. „Manapság csak az nem szerez egyetemi diplomát, aki nem akar, viszont ma a diploma nem biztosítja a megélhetést, mint egykoron. A táborok, az ifjúsági mozgalmak részvevői viszont, amellett, hogy megtanulnak közösségben élni, az évek során olyan kapcsolatrendszert alakítanak ki, amely révén akár tíz év távlatából is érvényesülnek” – fejtette ki a megyei önkormányzat elnöke.
„Akkor kell tanulni, amikor nehéz a munkaerőpiacon állást találni. Ezt az időszakot kell felkészülésre felhasználni, hogy amikor adottak a körülmények, azonnal lépni lehessen” – fejtette ki Bodó Barna egyetemi docens, aki kifejezetten hasznosnak tartja a tábort, mert az egyetemi hallgatóknak alkalmuk adódik szakmai kérdések megvitatására. Bodó az egyetem számára ezeket az eseményeket kifejezetten hasznosnak nevezte, és egyetértett Borboly Csabával, miszerint a most kialakított kapcsolatok később visszaforgathatók.
Bodor László rövid szintézisben mutatta be az előző, az idei és az ezután következő EU-táborok lényegét. A MIÉRT elnöke szerint a csatlakozást megelőző időszakban az Európai Unióba való integráció fontosságát hangsúlyozták. „A csatlakozástól a jelen pillanatig azt kellett a fiatalok tudomására hozni, hogy miért jó, és mostantól kezdve azon lesz a hangsúly, hogy tudatosítsuk a fiatalokkal, miért fontos Brüsszelbe menni és a tapasztalatokat hazahozni” – mondta Bodor László.
A megnyitón még felszólalt Széll Lőrinc alelnök a Sport- és Ifjúsági Hatóság részéről, elmondva, hogy a hatóság már 2004 óta támogatja a rendezvényt, tekintettel arra, hogy így a legaktívabb fiatalok számára pluszlehetőség adódik a kibontakozásra. Bende Sándor, a Gyergyó Területi RMDSZ elnöke szerint az állásokat a kapitalista rendszerben már nem fentről osztják, hanem meg kell harcolni az elfoglalásukért. A kapitalista rendszer csupán a lehetőséget biztosítja, amivel csak a legfelkészültebb tud élni.
Csíkszereda, 2010. június 30.  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, május»
hkscpsv
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774