Megyei Gyermeknap Csíkszeredában

( Szavazat)280 megjelenítés
Játsszunk együtt! elnevezéssel szervezett többórás Megyei Gyermeknapot Hargita Megye Tanácsa a Székelyföldi Megyék Családprogramja keretében május 31-én, pénteken. A rendezvényt, melynek a csíkszeredai megyeháza adott helyet, 10 órakor nyitották meg, társszervezők a Hargita Megyei Művészeti Népiskola és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont voltak. Móka, játék és kacagás várta 10 és 14 óra között a gyerekeket, ígérte köszöntőjében Sipos Beáta, a rendezvény moderátora. 
 – A megyeháza amfiteátruma soha nem volt olyan szép, mint pénteken. A komoly hangvételű, olykor unalmas gyűlések helyett ez alkalommal a felnőttek helyét a kicsik vették át, és gyerekzsivaj töltötte meg a termet – fogalmazott megnyitóbeszédében Ferencz S. Alpár megyei tanácsos. A gyermeknapot több mint 50 éve megünnepelik, ismertette, amikor fokozottan a gyerekekre irányul minden figyelem. Hargita Megye Tanácsának nevében kellemes kikapcsolódást és hasznos szórakozást kívánt a gyerekeknek és kísérőiknek. Az intézmény nevében köszöntötte a jelenlevőket Zonda Erika is, a megyei tanács Programok és Alárendelt Intézmények Vezérigazgatóságának vezetője.
Ezt követően a gyerekek megtekinthették a Csíki Anyák Egyesülete előadásában Az elveszett labda című bábelőadást, majd zeneszótól volt hangos a gyűléstermek előtere, Ádám Katalin vezetésével ugyanis néptáncot jártak a kicsik.
Közben kézműves-foglalkozásokon lehetett részt venni a márványteremben, volt nemezelés, gyöngyfűzés, fafaragás és játékkészítés természetes anyagokból, de az egyéb szórakoztató programok sem maradtak el, az arcfestés, hangszeroktatás, a légvár vagy a mozgó játszótér nyújtotta élmények. A programok alatt vattacukorral és szörpös vízzel kínálták a gyerekeket.
Díjazták az óvodásoknak meghirdetett A kedvenc gyermeknapom és az alsó tagozatosoknak szóló Álomvakáció című rajzpályázatok nyerteseit. A beérkezett közel ezer rajzból a legszebb munkákat Székelyudvarhelyről Bak Edina, Egyed Kamilla-Boróka, Szász Zsanett, Gagyi Tímea, Kozma Krisztina, Nagy Zenkő, Csíkjenőfalváról Antal Ádám, Vízi Hanga, Gyimesközéplokról Berszán Dávid, Csíkszeredából Antal Katalin, Bartis Tímea, Hont Alex-Andrei, Tompos Tamara, Gergely Krisztina, Petraşcu Claudia-Nicoleta, Antal Dávid, Pál Eszter Ágota, Parajdról Barabás Tófalvi Iringó, Gyergyócsomafalváról Csíki Beatrix, Bartalis Balázs, Máréfalváról Simon Zoltán Attila, Taplocáról Gál Sarolta, Faragó Csenge, Hăineală-Szebeni Lenke, Gyergyószentmiklósról Madaras Tamás, Magyari-Saska Attila, Alsóboldogfalváról Gábor Botond, Ivóból Dénes Erika, Csíkbánkfalváról Visky Zsombor és Székelykeresztúrról Tódor Andrea küldték be. A díjakat Zonda Erika adta át.
13 óra után Mesehetes-koncerten szórakozhattak az ünnepeltek, ezzel zárult az idei rendezvény.
 
Csíkszereda, 2013. május 31.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774