Megoldást találtak a balánbányai fűtésgondra

( Szavazat)29 megjelenítés
 Konszenzus született a Hargita Megye Prefektusi Hivatalban tartott szerdai egyeztetésen, amelyet a balánbányai fűtésgond ügyében szerveztek. A megbeszélésen részt vett Ladányi László Zsolt prefektus, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő, Mihai Mereş, Balánbánya polgármestere, Nistor Imre alpolgármester, valamint Kele János, a Hargita Gáz Rt. vezérigazgatója.
 
– Bebizonyosodott, hogy párbeszéddel helyben meg lehet oldani a problémákat – jelentette ki Borboly Csaba, örömét fejezve ki a gyors eredmény miatt. Mint elmondta, a helyi tanács kifizetetlen számláinak összege büntetőkamattal együtt több mint 400 ezer lej, amit ki kell fizetni a gázszolgáltatónak. Az 1-es iskola számára a megyei tanács a tartalékalapjából 41 ezer lejt, míg az 1-es óvoda számára 40 427 lejt fizet ki, a 2-es óvoda 37 106 lejes tartozását pedig a Kelemen Hunor képviselő kilobbizott kormánypénzből egyenlítik ki, az összeget hamarosan átutalják Balánbánya tanácsának. Továbbá a megyei tanács kérésére végzett pénzügyi vizsgálat nyomán a város költségvetésében talált, felhasználatlan 128 ezer lej vagy a Liviu Rebreanu Iskolaközpont, vagy a Geo Bogza Általános Iskola fűtésszámlájának kiegyenlítésére fordítható, erről a helyiek döntenek. Ugyanakkor még 90 ezer lejnyi tartozásra kell fedezetet találni, tette hozzá a megyei tanács elnöke.
 
Borboly Csaba azt is közölte, hogy a szolgáltató, a Hargita Gáz Rt. lemond a 73 500 lejnyi büntetőkamat nagy részéről, így abból csak 25 ezer lejt kell kiegyenlíteni. Hétfőtől tehát a négyből három intézményben lesz fűtés a héten a szakemberek a rendszer beindításának előkészítésével foglalkoznak; óra-összevonással a negyedik tanintézet problémája is megoldódik ideiglenesen. Abban is megegyeztek, hogy a szolgáltató díjmentesen felmérést készít a balánbányai fűtésrendszer hatékonyságáról, költségeiről, és ha nem lesznek elegendőek az eddig folyósított összegek, akkor jövő év elején a megyei tanács még pénzt különít el ezekre a számlákra. Továbbá Nistor Imre alpolgármesterrel, aki a PD-L-t képviseli a helyi tanácsban, egyetértettek abban, hogy a mai döntést támogatja a testületben az RMDSZ-es tanácsosokkal együtt.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774