( Szavazat)132 megjelenítés A külföldi és a székely termékeket is bemutatják
Csütörtökön megnyitotta kapuit a Csík Expo 2013 a Vákár Lajos Műjégpályán. A nemzetközi termékbemutatón idén mintegy 100 cég állított standot. A kiállítással egybekötött vásárt vasárnapig látogathatják az érdeklődők, a szervezők tízezer látogatóra számítanak.
Utolsó frissítés: péntek, 2013 május 24
A huszonkettedik alkalommal megszervezett expó hivatalos megnyitóján Csipor Attila rendezvényszervező, az Expo-Har Kft. igazgatója és Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja köszöntötte a megjelenteket, a városi önkormányzat nevében pedig Lázár Anna tanácsos osztotta meg alkalmi gondolatait. A főkonzul a magyar–magyar, a magyar–román kapcsolatok építését, a piacok bővülését emelte ki, példaként hozva fel a magyarországi Auchan áruházláncban éppen zajló Székely Hetek sikerét.
Az expóra Románia különböző megyéiből, sőt Magyarországról és Lengyelországból is érkeztek kiállítók, de szép számban képviseltették magukat a helyi vállalkozók is termékeikkel. Idén mintegy ezer négyzetméteres felüleleten állítanak ki a cégek. A Csík Expón Hargita Megye Tanácsa is képviselteti magát, a térség turisztikai értékeire hívva fel a figyelmet. Ugyanakkor a Székely termék mozgalmat is népszerűsítik, az expóra látogatók megkóstolhatják Lajos Ferenc mézeit is.
A hivatalos megnyitót követően a Székelyföldi Vállalkozók és Egyesületek Szövetsége, valamint a Kárpátia Magyar–Román Kereskedelmi és Iparkamara, Kárpát Régió Üzleti Hálózat szervezésében konferencia vette kezdetét a Hunguest Fenyő Hotelben, ahol a Székelyföld gazdasági lehetőségei az Európai Unióban témakört járták körül.
Az expó ingyenesen látogatható, pénteken és szombaton 10 és 19 óra között, míg vasárnap 10 és 16 óra között.
Csíkszereda, 2013. május 23.