(0 Szavazat)29 megjelenítés
Az egyház társadalmi tanításáról rendeztek tanulmányi napot Csíksomlyón
Hargita Megye Tanácsa, a budapesti Márton Áron Társasággal együttműködve, immár harmadik alkalommal szervezte meg Csíkszeredában a nagy múltú, Marosvásárhelyen indult tanulmányi napot az egyház társadalomtanításáról január 28-án, pénteken. A Hargita Megye Tanácsának Multifunkcionális Központjában tartott rendezvényt Csató Béla csíkszentkirályi plébános, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, valamint Soós Károly budapesti kánonjogász nyitotta meg.
Utolsó frissítés: kedd, 2013 október 29
– Öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy ismét cselekvő részesei lehetünk a Márton Áron Társaság által megálmodott és megvalósított rendezvénynek – mondta köszöntőbeszédében Borboly Csaba. – Örömünk annál nagyobb, ha figyelembe vesszük, hogy Erdély legendás püspöke, a boldog emlékű Márton Áron szellemi öröksége nemcsak a Székelyföldön, Erdélyben él elevenen, hanem Budapesten is akadnak lelkes emberek, akik időt, pénzt, energiát áldoznak arra, hogy Áron püspökünk emléke fennmaradjon, életpéldája máig hasson. Gyakran halljuk, hogy az egyház ne politizáljon. Akik ezt mondják, azok elfelejtik, hogy az egyház nemcsak püspökökből, papokból áll – az egyház ugyanis mi vagyunk: a hívek közössége. S a társadalom is mi vagyunk. Tehát az egyház és a társadalom egy és ugyanaz, egyház és társadalom céljai is megegyeznek. S e célok egyik legfontosabbika: a közjóra való törekedés. Ez a cél kell vezérelje minden cselekedetünket, minden tettünket, minden döntésünket. És ezt a célt szolgálja a konferencia is.
Ezt követően Jitian Liviu teológus Kié a világ? A közjó igazságossága című előadását kísérhették figyelemmel a jelenlévők. A nagyszámú érdeklődőt vonzó konferencia további részében szentmisét tartottak, valamint előadást tartott Holló László morálteológus és Korodi Attila parlamenti képviselő.
Csíkszereda, 2011. január 28.