Képzés egyházközségi vezetők számára

( Szavazat)39 megjelenítés
Hargita Megye Tanácsa az érintettek kérésére képzést szervezett lelkészek számára november 13-án a megyeházán, amelyen Szabó Barna, a megyei tanács közbeszerzési igazgatója a közbeszerzések rendszerét mutatta be, Fülöp Otília főépítész pedig az építkezési törvényről értekezett. 
 Az egyházközségek vezetőitől érkezett az igénylés, hogy mivel a legtöbb esetben műemlék épületekért felelősek, jobban szeretnék átlátni a beruházások előkészítésének lépéseit, a törvény által szabott követelményeket, hogy a hatályos rendelkezéseknek megfelelően tudják lebonyolítani a felújításokat, bővítéseket. Ugyanakkor az építkezési törvény szabályozza az építkezési engedélyek rendszerét, a műemlékek felújítására vonatkozó szabályozásokat, éppen ezért fontos, hogy az egyházak képviselői ismerjék ezen rendelkezéseket.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke biztatta az egyházak képviselőit, hogy igyekezzenek minél jobban megismerni a beruházások előkészítésének, lebonyolításának rendszerét, hiszen európai uniós források lehívásához, felhasználásához is elengedhetetlen a közbeszerzési eljárások lebonyolítása, ugyanakkor a kormányzati támogatások közbeszerzését jelenleg a kormány végzi, bármikor megtörténhet azonban a decentralizáció, és akkor majd az egyházközségek vezetőire hárul ez a feladat is.
– Hargita Megye Tanácsa az elmúlt időszakban jelentősen növelte az egyházaknak szánt támogatásokat, és reményeink szerint ezt a jövőben is folytatni tudjuk, éppen ezért fontos, hogy az egyházak a rendelkézésükre álló forrásokat szakszerűen, biztonságosan használják fel – mondta Borboly Csaba.
 
Csíkszereda, 2012. november 13.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774