Impozáns ravatalozót szenteltek Csíkszentgyörgyön

( Szavazat)47 megjelenítés

„Ezt a helyet az Úr alkotta, mindennél drágább Szentség, szent ez a hely, és sérthetetlen” – énekelte a csíkszentgyörgyi hívek ravatalozószentelésre összegyűlt közössége január 16-án, vasárnap. A ravatalozó építését nagyrészt a helyi közbirtokosságok finanszírozták, de Hargita Megye Tanácsa is jelentős mértékben hozzájárult a község lelki életében oly fontos építmény kivitelezéséhez.

 

A szentelési ünnepségen részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Korodi Attila parlamenti képviselő, valamint Becze István megyei tanácsos is, és az eseményhez méltó módon Tamás József püspök szentelte fel és adta áldását az épületre, aki felhívta  a hívek figyelmét az irgalmasság testi és lelki cselekedeteire: „Az előző megköveteli halottaink méltó módon való eltemetését, de ennél is sokkal fontosabb, hogy imádkozzunk értük” – emelte ki a püspök.

„Fontos, hogy egy közösségnek legyenek céljai, és dolgozzon értük. Azt látom, hogy Csíkszentgyörgyön szorgalmas, dolgos emberek élnek, akik tudják, hogy saját érdekeik mellett ugyanolyan fontos közösségük építése, szépítése. A megyei tanács vezetőjeként örömmel állok oda minden hasonló helyi kezdeményezés mellé” – nyilatkozta az esemény kapcsán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Végszóként, jókívánságként elhangzott: nagyon jó, hogy megépült a ravatalozó, de adja a Jóisten, hogy minél kevesebbszer kelljen használni.

   
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774