( Szavazat)45 megjelenítés Ifjúsági programok lebonyolítására írt ki pályázatot Hargita Megye Tanácsa. Jelentkezhetnek jogi személyiséggel rendelkező, Hargita megye területén ifjúsági tevékenységet folytató alapítványok, egyesületek, szervezetek és egyházak.
Utolsó frissítés: hétfő, 2013 április 08
A pályázat által támogatott tevékenységek között szerepel továbbképzések szervezése a homoródfürdői 6-os villában, anyagi források bevonása ifjúsági szervezetek részére, a Beszterce-Naszód, Temes, Kolozs és Fehér megye szórványközösségeivel partnerségben szervezett ifjúsági tevékenységek, tanulmányi vetélkedők iskolásoknak és óvodásoknak, tudományos tevékenységek szervezése iskolásoknak és fiataloknak, ugyanakkor \taz önrész támogatását is igényelhetik a más intézményekhez benyújtott pályázatokhoz.
– Hargita Megye Tanácsa kiemelt figyelmet szentel az ifjúsági programok támogatására, hiszen egy egészséges társadalom alapegységei a fiatalok, és fontos, hogy tartalmas, fejlődésüket elősegítő programokkal tudjuk egyengetni a felnőtté válásuk útját – nyilatkozta a pályázat kapcsán Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke.
A 2013-as évre előirányzott keretösszeg 95 000 lej. A pályázatokat Hargita Megye Tanácsának iktatójába lehet benyújtani, Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám, 23-as iroda, valamint on-line, a
http://www.hargitamegye.ro/ifjusagi_program honlapon. Leadási határidő 2013. május 10., 15 óra. A vissza nem térítendő támogatás igényelhető a pályázati űrlap kitöltésével, amely megtalálható a www.hargitamegye.ro oldalon, illetve igényelhető Hargita Megye Tanácsa székhelyén: Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám, 208/A iroda, kapcsolattartó Ferencz Judit, telefon: 0266-207700/1314, e-mail:
ferenczjudit@hargitamegye.ro.
Csíkszereda, 2013. április 8.