Felújított templomban új harangot szenteltek

( Szavazat)47 megjelenítés
 Az új harang egy jövőbe tekintő, erős közösség szavát hirdeti
Szent István napi búcsút tartottak Székelyszentkirályon. Augusztus 26-án az ünnepi rendezvénysorozat szentmisével zárult. A búcsús misén jelen volt Borboly Csaba megyeitanács-elnök is, mivel ez alkalommal áldotta meg Tamás József, segédpüspök a templom felújítási munkálatait, illetve megáldotta a templom új nagyharangját is, amelyet a település összefogással a régi, megrepedt harang helyett öntetett.

Az ünnepi szentmisét követően a templom felújítását illetően a helyiek igyekezetét Bálint Elemér, oroszhegyi polgármester és Borboly Csaba megyeitanács-elnök méltatták.
Bálint Elemér szerint a székelyszentkirályiak az államalapító Szent István király szellemében ezer éves felszólításnak tettek eleget. Templomot építettek és gondját viselték, idén meg felújították. A polgármester történelmi adatokkal is alátámasztotta mondanivalóját, miszerint mikor az 1848-as forradalom idején a magyar közösségekben beolvasztották a harangokat, akkor Angliában a makadám útépítési eljárás szabadalmazása zajlott. Mára már térségünkben is az útépítés a fő szempont, és ma már mi is harangot öntünk beolvasztás helyett – összegezte bízakodó szavait a polgármester.
– A templom egy közösség második otthona – mondta Borboly Csaba. – Az egyház összetartó ereje ma az a szikla, amelyre a mai példabeszéd szerint is a házat vagy a közösséget építeni lehet, és kell. Ennek a háznak az építőelemei Hargita Megye Tanácsa, a helyi tanács, a közbirtokosság, és a lakosok, amelyek összefogásának eredményessége mai is alakot öltött egy templom felújításáben, és egy új harang öntésében – mondta Borboly Csaba.
Az 1796–1799 között épült székelyszentkirályi templomot összefogással idén újították fel Hargita Megye Tanácsa által meghirdetett pályázatból, a közbirtokosság és a helyi lakosok hozzájárulásával.
Csíkszereda, 2012. augusztus 26.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774