Elhalasztották a megye költségvetésének elfogadását

( Szavazat)30 megjelenítés
Hargita megye költségvetésének határozattervezete kapcsán kialakult vita miatt néhány perc után berekesztette Hargita Megye Tanácsának január 28-ra összehívott soros ülését Borboly Csaba tanácselnök, így Hargita megye költségvetéséről egy későbbi időpontban fognak dönteni. A szokatlan végkifejletre az adott okot, hogy az MPP-frakció nem tartott be egy elvi megegyezést az elfogadandó költségvetést illetően.

 

A megyei tanács MPP-frakciója törvénybe ütköző okokra hivatkozva a megyei költségvetés elfogadásának halasztását kérte, holott a tanácsülést megelőzően Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke az MPP-frakcióval külön egyeztetett e téren, és elvi megegyezés is született. A nézeteltérést az szülte, hogy az MPP-frakció törvénybe ütközőnek tartotta a Hargita Megye Tanácsa által az elmúlt héten aláírt finanszírozási szerződésekből befolyó alapok befoglalását a megye költségvetésébe.

Korábbi közleményeinkben írtunk róla, hogy az elmúlt héten Hargita Megye Tanácsa finanszírozási szerződést írt alá a kommunikációs és turisztikai minisztériummal, valamint tegnap Sepsieszentgyörgyön írták alá Hargita és Kovászna megye közös fejlesztési stratégiájának kidogozását célzó finanszírozási szerződést, amely a belügyminisztérium jóváhagyásával szintén uniós alapokból valósul meg.
Tekintettel arra, hogy elfogadása pillanatától kezdve Hargita Megye Tanácsa költségvetése a törvény értelmében nem módosítható a pénzügyi év feléig, Borboly Csaba külön egyeztetett erről a polgári párt frakciójával. A költségvetés módosíthatatlansága érvényes a helyi tanácsokra is, amelyek jelentős mértékben függnek a Hargita Megye Tanácsától leutalt költségvetési alapoktól. Ezek késlekedése érzékenyen érintheti a helyi önkormányzatokat is hiszen hasonlóképpen a megyei tanácshoz az ő projektjeik is jelentős mértékben csúszhatnak. Amíg nincs megyei költségvetés, addig a helyi tanácsok sem tudnak előre tervezni, másrészt számos uniós projekt kivitelezése határidőhöz kötött, aminek be nem tartása az uniós támogatás felfüggesztését vonhatja maga után.

Az elvi megegyezést a tanácsülés napirendjének elfogadásakor a polgári frakció nem tartotta be, így fennállt annak veszélye, hogy a kommunikációs minisztériummal és a turisztikai minisztériummal megkötött finanszírozási szerződések révén elérhető alapokat féléves késéssel tudják lehívni.

- Minősíthetetlennek tartom azt a húzást, amellyel az MPP-frakció mondvacsinált okokra hivatkozva el akarja odázni Hargita megye költségvetésének elfogadását. A polgári frakció mindezt a megye lakosságának és a helyi önkormányzatok rovására teszi, akadályt gördítve uniós támogatású fejlesztési projektek útjába. Felrúgtak egy elvi megegyezést olyan szerződések költségének büdzsébe foglalásáról, amelyek révén uniós alapok hívhatók le. A megyének minden pluszpénzre szüksége van, és nem mindegy az sem, hogy mikor lehet azokhoz hozzáférni – nyilatkozta Borboly Csaba.

Hargita Megye Tanácsának költségvetését várhatóan jövő hónapban terjesztik elő ismét elfogadásra. Borboly Csaba megyeitanács-elnök a tanácsülést követően a sajtó képviselőinek kifejtette, hogy reméli addigra az MPP frakciója is felülbírálja álláspontját és kész lesz megszavazni a megye költségvetését a megye érdekében.

Csíkszereda, 2011. január 28.

 

  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774