( Szavazat)40 megjelenítés Tizedik alkalommal szervezte meg a Vacsárcsi Ifjúsági és Kulturális Egyesület és a csíkajnádi Szent István Szervezet hagyományos rendezvényét, az Amatőr Színjátszó Találkozót október 16-án Csíkvacsárcsiban.
Utolsó frissítés: hétfő, 2011 október 17
A rendezvény támogatója, Hargita Megye Tanácsa részéről Becze István RMDSZ-es megyei tanácsos vett részt az eseményen, és átadta Borboly Csaba tanácselnök üdvözletét a résztvevőknek.
– A Csíkvacsárcsi-i hagyományossá vált színjátszó találkozó nemcsak a község életében játszik fontos szerepet, hanem a térség és egész Székelyföld vidéki kulturális életének fennmaradása és fejlődése szempontjából is jelentős esemény – emelte ki beszédében Becze. A megyei tanácsos a színjátszó csoportok önkénteseinek munkáját is megdícsérte, akik anyagi támogatás nélkül is vállalják ezt a munkát.
A színjátszó találkozón fellépett a Csíkszentmiklósi Amatőr Színjátszó csoport, amelynek tagjai a Tamási Áron A legényfa kivirágzott című jelenetét vitték színpadra. Őket követte Kovászna megyéből az Illyefalvi Já(t)szint Gyerekszínjátszó Csoport, akik Karinthy Frigyes Énekóra című jelenetét mutatták be. A Szentegyházi Vigyorgók Színjátszó Csoport A gyógyszertárban, valamint A zsák című vidám jelenetekkel szórakoztatta a közönséget. A Lövétei Amatőr Színjátszó Csoport tagjai Az alkohol öl című jelenetet, a Csíkvacsárcsi Amatőr Színjátszó Csoport pedig Horváth Péter Hófehérke és a hét törpe című darabját mutatta be.
A zsűri (Fülöp Gyuszi humorista, Kovács István tanító, Bilibók Ibolya kulturális referens) döntése szerint a Lövétei Színjátszó csoport szoros versenyben előzte meg a Szentegyházi Vigyorgók csoportját, valamint a helyi amatőr színjátszókat. A szervezők az előző évekhez hasonlóan mindenkit díjaztak.
A rendezvény programját a csíkszeredai Open Stage Lájkodalom című lemezbemutatója, a Csíkrákosi Pacsirta Dalegylet műsora és Fülöp Gyuszi Humor a javából című összeállítása tette még színesebbé.
A rendezvényt Hargita Megye Tanácsa és a Communitas Alapítvány támogatta.
Csíkszereda, 2011. október 17.