( Szavazat)39 megjelenítés A fa helyi feldolgozásának és értékesítésének lehetőségeiről beszélgettek Hargita Megye Tanácsának képviselői az alcsíki közbirtokosságok képviselőivel április 17-én, szerdán a csíkszeredai megyeházán.
Utolsó frissítés: csütörtök, 2013 április 18
A megyei tanács segíteni szeretné azt a folyamatot, hogy a fa helyben kerüljön feldolgozásra, és elsősorban az erdőtulajdonosok, illetve helyi vállalkozók profitáljanak ebből, ezért térségenként megbeszéléssorozatot kezdeményezett a közbirtokosságok vezetőivel, elsőként pedig az alcsíkiakkal konzultált. Borboly Csaba megyeelnök elmondta a jelenlévőknek, hogy a megye gazdaságfejlesztési stratégiájában is az egyik fő fejlesztendő ágazatként a fafeldolgozás szerepel, a turizmuson, az alternatív energiafelhasználás és a minőségi élelmiszer-előállításon kívül.
– Az ideális az lenne, ha itt Székelyföldön újból felvirágozna a fából való építkezés kultúrája, e folyamat elindításában is szeretnénk segíteni, és ebben nagy szerepük lehet a közbirtokosságoknak – jelentette ki a megyeelnök megköszönve a jelen lévő Becze István és Rafain Zoltán megyei tanácsosoknak, hogy segítettek a találkozó megszervezésében.
Borboly Csaba a munkahelyteremtés szempontjából is fontosnak nevezte azt, hogy minél nagyobb arányban helyben történjék a fafeldolgozás, és minél magasabb hozzáadott értékű termékek előállítása legyen a cél, hiszen munkahelyek révén megakadályozható a falvak elnéptelenedése.
– Az erdő a Hargita megyei lakosság jövedelmének egyik fő forrása lehet, ezt a lehetőséget nem szabad kiaknázatlanul hagyni, nem szabad hagyni, hogy a multinacionális vállalatok fölözzék le a hasznot – hangsúlyozta a politikus hozzátéve, hogy az erdő nemcsak a fát jelenti, hiszen az erdei gyümölcs, gyógynövény vagy gomba gyűjtéséből és feldolgozásából is lehet jövedelemre szert tenni.
Miklóssy Ildikó, a megyei tanács faiparral és erdőgazdálkodással foglalkozó munkacsoportjának vezetője ismertette az intézmény e témával kapcsolatos elképzeléseit. Többek között elmondta, hogy tudatformáló kampányt terveznek a megye erdőterületein való gazdálkodásról, melynek során bemutatnák és díjaznánk azokat a közbirtokosságokat, amelyek a helyi fafeldolgozásban kiemelkedők.
– Megállapítható, hogy a kitermelt faanyag többnyire feldolgozatlanul vagy alacsony feldolgozottság mellett hagyja el térségünket. A köz- és magánszféra közös felelőssége, hogy az erdők védelmét szem előtt tartva, azok többfunkciós – környezeti, gazdasági, társadalmi – szerepét hangsúlyozva olyan programokat dolgozzon ki, amelyek ezt a nem kimeríthetetlen erőforrást közösségeink tényleges gyarapodásának szolgálatába képesek állítani – fejtette ki Miklóssy Ildikó.
Rafain Zoltán megyei tanácsos szerint sok tanácskozás szükséges a fentiek kidolgozásához, és mindez a hosszú távú gazdasági fenntarthatóság érdekében szükséges. Kovács Imre, a megyei tanács alintézményeként működő Hargita Megyei Agrárkamara munkatársa ismertette a megye közbirtokosságainak körében végzett felmérés Alcsíkra vonatkozó eredményeit. Az alcsíki térség 25 közbirtokosságából mindössze 12-en küldték vissza a részlegesen kitöltött kérdőíveket. A kutatás célja az volt, hogy felmérjék ezek jelenlegi helyzetét, és hogy a jó példáikat népszerűsítsék. Az adatokból kiderül, hogy a 12 válaszadó alcsíki közbirtokosság közül egyik sem foglalkozik biomassza vagy fabrikett előállításával, mint ahogy gyógynövénybegyűjtéssel sem, és erdeigyümölcs- meg gombabegyűjtéssel is csupán a kászonfeltízi. A legtöbb bevétel a területalapú támogatásból és az eladott famennyiségből származik, néhány közbirtokosság a bérekből is jelentős bevételhez jut. A vadászat, illetve az erdeigyümölcs-, gomba- és gyógynövénybegyűjtés után mondhatni semmilyen pénzösszeget nem kapnak a közbirtokosságok, állapítható meg a felmérésből. A 12 közbirtokosságból 9 száz százalékban Hargita megyei ügyfeleknek értékesíti a kitermelt famennyiséget, 1 kilncven százalékban, 2 pedig nyolcvan százalékban. Saját műhelyben 3 közbirtokosság dolgozza fel a kitermelt fát, és annak is csak egy részét, 9 viszont csak nyersen értékesíti.
Becze István megyei tanácsos szerint meg kell határozni egy közös irányt, közös stratégiai célok kitűzésével arra vonatkozóan, hogy mit tehetnek az önkormányzatok és a közbirtokosságok a helyi fafeldolgozás, erdőgazdálkodás terén, a helyi gazdaság fejlesztésére összpontosítva. A fakitermelésben is lehetséges a Székely termék mozgalomhoz hasonló kezdeményezés, olyan, amely a fából készült termékek értékesítésének ad keretet, mondta a tanácsos.
Az alcsíki közbirtokosságok képviselőivel tartott megbeszélést a közeljövőben további egyeztetések követik a többi térségben, az ott elhangzottakat pedig a megyei tanács munkatársai összesítik, kielemzik, majd ennek alapján határozzák meg a további lépéseket.
Csíkszereda, 2013. április 17.